Kovács „Kokó” István triatlonozik az átúszáson

– Mikor volt az első Balaton-átúszása és milyen elhatározásból vágott neki a távnak?
– A maratoni futóversenyek mellett 2014 óta nagyobb triatlon- és Ironman-versenyeken is rendszeresen elindulok, amelyekhez hozzátartozik az úszás is – válaszolta Kovács „Kokó” István, a 37. Lidl Balaton-átúszás nagykövete. – Ehhez jó edzést és felkészülést nyújt egy ilyen átúszás is. Öt évvel ezelőtt vágtam bele először, s bár Kropkó Péterék óva intettek az elején a hosszabb táv miatt, úgy gondoltam, hogy mi baj lehet, maximum többször megállok és megpihenek a két part között. Két óra tíz perc körül volt az időeredményem az első alkalommal, azóta ennél jobbat nem is úsztam, ez a szintidőm. Futásban és kerékpározásban viszont fejlődöm, ott javulnak az eredményeim.

– Azt tartják Önről, hogy csak nagyon későn tanult meg úszni.
– Az emberek többsége igazából nem tud úszni – nem merülnek el, a felszín közelében maradnak, ahogy én is így voltam ezzel nagyon sokáig. Ez azonban nem feltétlenül jelent rendes, szabályos úszást, óriási a különbség. Akkor tanultam meg a rendes gyorsúszást és teljesítettem hosszabb távokat, amikor a triatlon miatt jobban elkezdtem vele foglalkozni. Ma már két perc alatt úszom le a száz métert, ami azért az amatőrök között nem rossz teljesítmény. Hesz Máté barátom, a volt vízilabdázó szokta egyébként nekem mondani, hogy az ő édesanyja, Gyarmati Andrea és nagymamája, Székely Éva, akik, ugye olimpiai ezüst- és aranyérmesek, tudtak úszni, mi nem.

– Mi motiválta, amikor évekkel ezelőtt belevágott az első átúszásába?
– Elkezdtem futni, és ha elkezdesz futni, abból előbb-utóbb maratoni lesz. Aztán jött a triatlonozás 2014-ben és emiatt úszni is el kellett kezdjek. Nem feltétlenül kedvtelésből szoktak úszni az emberek, magam is ebbe fektetem a legkevesebb energiát a futással és a kerékpározással szemben, ugyanakkor az úszással járó fáradtság kifejezetten jól tud esni.

– Az idei Lidl Balaton-átúszás hányadik megméretése lesz?
– A negyedik. A Balaton két partja közötti táv mellett öbölátúszásban és a Velencei-tó átúszásán is vettem már részt.

– Fontos az időeredmény, vagy inkább csak kedvtelésből teszi meg a távot?
– Nem nézem az időeredményt, de az fontos, hogy ezúttal is tartsam a két óra körüli szintidőt. Az átúszás egyfajta felkészülés, edzés is a számomra. A balatonboglári célba érés után kerékpárral megyünk vissza Révfülöpre, az utolsó tíz kilométert pedig futva tesszük meg a többi triatlonos társammal, akik valamivel hamarabb érhetnek ki az úszás után – már csak ezért is fontos, hogy ne várjanak sokat rám és tartsam a két óra-két óra tíz perces időmet.

– Már több futóversenyen is együtt állt rajthoz a feleségével. Úszni is szoktak együtt?
– A triatlonversenyek miatt a feleségem is úszik, hasonló szinten van velem ebben a sportágban, gyorsan tanul. Volt már olyan verseny, amelyen egyszerre értünk ki a partra az úszás után. Minden tekintetben segítjük egymást.

– Emlékszik még az első Balaton-átúszására?
– Izgultam, de nem a táv hossza, inkább egy esetleges görcs és amiatt, hogy semmi se zavarjon meg menet közben abban, hogy ne örömmel teljesítsem a távot. Emlékszem, úgy tűnt, mintha a boglári kilátó sehogyan sem akarna közeledni felém, miközben szeltem a hullámokat. Az is megmaradt, hogy a mezőny mellett álló, száznál is több különféle hajón milyen kedvesek voltak az emberek, jó volt egy kicsit megpihenni, frissíteni mellettük haladva.

– Mi volt a legnehezebb pillanat az eddigi úszásai alkalmával?
– Nem volt különösebb nehézségem, minden a tervek és a várakozásaim szerint alakult eddig.

– Vannak bevett szokásai, rutinjai?
– Nincs kabalám vagy konkrét rutinom. A lényeg, hogy mindig találni kell egy hozzám hasonló sebességgel haladó másik versenyzőt, mert jó, ha van kire figyelni menet közben és a társaság a monotonitás ellen is segít.