Európai Játékok: Sidi Péter döntős légpuskában

LAKNER GÁBORLAKNER GÁBOR
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 13:08
null
Sidi Péter (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Sidi Péter döntőbe jutott férfi légpuskában a minszki Európai Játékok olimpiai kvalifikációs sportlövőversenyében.

 

Három magyar versenyző állt lőállásba az ideálistól a lehető legmesszebb elhelyezkedő sportlövőpályán hétfőn, közülük Sidi Péter jutott döntőbe a 10 méteres számban. A nők között a 17 éves Horváth Lea mindössze hét tizeddel, a férfiak küzdelmében a már ötkarikás kvótával rendelkező Péni István két körrel maradt le a fináléról. Horváth a 14, Péni a 15. helyen zárta versenyt.

„A két kör elmondva soknak tűnik, de belülről azt éreztem, hogy nem volt olyan sok, mert jó szórásokat lőttem, csak sajnos sosem volt középen – mondta a Nemzeti Sportnak Péni István. – Jól indult a versenyem, utána volt egy nagyobb hibám, ám az még bőven belefért volna, csak utána kezdtem el keresgetni a közepét. Lőttem magas és alacsony szórást, jobbra és balra is, de a közepe sajnos sosem volt meg. Nagyon szűkös volt a tér, emiatt pillanatok alatt meleg lett és elfogyott a levegő. Ez természetesen megnehezítette a dolgomat, persze mindenki másét is. Most lőttem itt először, talán ha én is indultam volna a mixed versenyben, lehet, hogy jobban alkalmazkodtam volna a körülményekhez.”

Péni István viszont már rendelkezik olimpiai kvótával, így akkora tétje nem volt ennek a versenynek.

„Megvan az előnye és a hátránya is, hogy az idei célomat már februárban kipipáltam, úgy érzem, fejben ezzel együtt készen álltam, de nem az idén kell mindent megnyerni” – tette hozzá az UTE sportlövője.

Sidi Péter ugyanakkor a nyolcadik helyen bejutott a döntőbe, ahol rajta kívül még négy olyan versenyző szerepel, aki eddig nem szerzett kvótát. Minszkben egy olimpiai kvóta talál gazdára, a komáromi puskásnak a két orosz és a cseh riválisát nem muszáj megelőznie a tokiói repülőjegyhez.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor.

Legfrissebb hírek

Nagy György maradt az Európai Sportlövők Szövetségének alelnöke

Egyéb egyéni
13 órája

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a juniorkorú magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.10.17. 19:35

Koronglövő-vb: messze voltak a döntőtől a magyar férfiak skeetben

Egyéb egyéni
2025.10.12. 21:15

A férfi puskacsapat az aranyért, a női a bronzéremért lőhet Isztambulban a sportlövő BL-ben

Egyéb egyéni
2025.10.03. 16:59

Péni István a második helyen zárt a szóló versenyszámban az isztambuli Bajnokok Ligájában

Egyéb egyéni
2025.10.02. 18:03

Kijelölték a koronglövő és a puska-pisztoly vb-re utazó magyar csapatot

Egyéb egyéni
2025.10.02. 15:33

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 09:42

Sportlövő ob: Péni István félszázadik aranyát nyerte

Egyéb egyéni
2025.09.28. 20:32
Ezek is érdekelhetik