Hegymászás: három újabb haláleset a Mount Everesten

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.26. 12:11
Három újabb hegymászó vesztette életét a Mount Everesten (Csomolungma) a hét végén, és ezzel tízre emelkedett az idei tavaszi mászószezon halálos áldozatainak száma – közölték a nepáli hatóságok és túraszervezők.

Tavaly összesen öten haltak meg a világ legmagasabb hegycsúcsának meghódítása közben. Az áldozatok számának emelkedése részben összefügghet azzal, hogy a kedvező időjárás következményeként torlódás alakult ki a csúcs közelében, az oxigénszegény környezetben.

„A kedvező időjárási viszonyok ugyanis csak rövid ideig uralkodtak a térségben, és mindenki egyszerre indult el a héten, hogy meghódítsa a csúcsot” – közölte Babu serpa, az egyik túraszervező cég igazgatója.

Egy 44 éves brit hegymászó szombaton halt meg mintegy 8700 méter magasságban az után, hogy megmászta a világ legmagasabb hegycsúcsát és visszatérőben volt róla. Mintegy 150 méterrel a csúcs alatt hirtelen összeesett, a kíséretében lévő serpa megpróbálta újraéleszteni, ám nem sikerült – mondták el illetékesek.

Pénteken egy 56 éves ír hegymászó halt meg hétezer méter magasan lévő sátrában. Ő még a csúcshódítás előtt visszafordult és leereszkedőben volt a hegyoldalról.

Ugyanezen a napon meghalt egy 33 éves nepáli helyi vezető az alaptáborban, őt egy magasabban fekvő táborból helikopterrel szállították le, mert megbetegedett.

Korábban életét vesztette négy indiai és egy-egy amerikai és osztrák hegymászó, és május 16-án eltűnt egy másik ír hegymászó is, akit szintén halottnak tartanak a nepáli hatóságok.

Idén várhatóan rekordot dönt a Mount Everestet meghódító emberek száma. A nepáli hatóságok a tavaszi szezonra minden korábbinál több, 381 mászóengedélyt adtak ki (darabonként 11 ezer dollárért), ami a kísérőt is beleszámítva körülbelül 750 embert jelent ugyanazon az útvonalon az április végétől május végéig tartó néhány hét alatt. További legkevesebb 140 fő kapott engedélyt a Csomolungma megmászására a kínai (tibeti) oldalon.

A 8850 méteres hegycsúcs megmászóinak száma már tavaly is rekordot döntött 807 fővel.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
18 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45

Gyász: 87 évesen elhunyt az olimpiai bronzérmes Dunai János

Magyar válogatott
2025.02.13. 13:53

Rövid időn belül a második BEK-döntős legendáját gyászolja a Panathinaikosz

Minden más foci
2025.02.12. 15:53

Gyász: elhunyt a balmazújvárosi kézilabdacsapat egykori szerb légiósa

Kézilabda
2025.02.11. 11:13

Férfi kézi: feketébe borul a lelátó a Gyöngyös–FTC-n

Kézilabda
2025.02.07. 17:02
Ezek is érdekelhetik