Vivicittá: minden eddiginél többen neveztek az idén

Vágólapra másolva!
2019.04.14. 18:21
null
Megdőlt a nevezési rekord a Vivicittán (Fotó: Dömötör Csaba)
Minden eddiginél többen, 31 293-an neveztek idén a kétnapos 34. Telekom Vivicittá városvédő futófesztiválra, amelynek fő számát, a 21 kilométeres félmaratonit a férfiaknál Horváth György, a nőknél Virág-Erdélyi Zsófia nyert meg.

 

A szervezők vasárnapi tájékoztatása szerint Horváth mögött Csere Gáspár és Simon Péter érkezett célba, Virág-Erdélyi Bognár Annát és a brit Nicola Sykest utasította maga mögé. A 10 km-es, Vivicittán klasszikusnak számító távot Jacsev Sámuel és Bicsák Flóra teljesítette a legrövidebb idő alatt.

A hétvége legnépszerűbb futamára, a 21 km-es félmaratonra egyéniben 8682 nevezés érkezett, közülük 1400 versenyzőnek ez volt élete első félmaratonja.

A népszerű fesztiválra idén is nevezhettek cégek, hiszen ez a verseny a „Fut a cég” sorozat egyik állomása. A tavaszi megmérettetésre ötszáznál több cég 5500 futója jelentkezett.

A résztvevők a két nap alatt nyolc különböző távon küzdhettek, és idén rekordot jelentő 89 országból érkeztek a résztvevők.

34. VIVICITTÁ

FÉLMARATON (21 KM)

FÉRFIAK

1. Horváth György (SZOE SE) 1:08:34 óra
2. Csere Gáspár (BEAC) 1:09:34 ó
3. Simon Péter (TITÁN TC) 1:13:04 ó

NŐK
1. Virág-Erdélyi Zsófia (UTE) HUN Gödöllő 1:18:12 ó
2. Bognár Anna (Bp. Honvéd SE) HUN Szeged 1:20:37 ó
3. Nicola Sykes (brit, Bournville Harries) 1:21:01 ó

10 KM

FÉRFIAK

1. Jacsev Sámuel (SZOE SE) 33:19 perc
2. Bognár Domonkos (Budapesti Honvéd SE) 33:21 p
3. Balázs Levente (Vasas SC) 33:23 p

NŐK
1. Bicsák Flóra (UTE) 35:37 p
2. Bragmayer Zsanett 36:25 p
3. Szerencsi Ildikó (SZVSE) 37:14 p

Legfrissebb hírek

Óriás társasjátékkal hívta fel a figyelmet a sporthidratációra Berki Krisztián és a Szentkirályi

Egyéb egyéni
2024.04.29. 12:35

Szabadidősport: futóünnep a főváros szívében

Atlétika
2024.04.21. 21:05

Szabadidősport: aki akarja, az NS-en is megjelenítheti eredményét az idei Vivicittán

Egyéb egyéni
2024.04.10. 11:41

Szabadidősport: díjazták a legaktívabb idős gyaloglókat

Egyéb egyéni
2023.12.19. 19:17

MSÚSZ: idén is díjazzák az év szabadidősport-rendezvényét, a jelöléseket december 20-ig várják

Egyéb egyéni
2023.12.13. 19:07

Schmidt Ádám: Összefogásra van szükség, amellyel lehetőségeket kell teremtenünk

Egyéb egyéni
2023.10.20. 09:47

Szabadidősport: háromezernél is több futó világította be a Puskás Arénát

Egyéb egyéni
2023.10.01. 08:33

Szabadidősport: vasárnap 18. alkalommal lesz a NATO-futás

Atlétika
2023.09.23. 09:21
Ezek is érdekelhetik