Pénze nem lett belőle, de példát mutatott a jackasseseknek

A bungee jumping eredete Vanuatu szigetére vezethető vissza: a Pünkösd-sziget bennszülött lakóitól ered a legenda, amely egy nőről szól, aki brutális férje elől egy magas fára menekült. A lábára indát kötött, és amikor a férfi utánamászott, hogy elkapja, a mélybe vetette magát. Együtt zuhantak le, ám amíg az asszonyt megóvta a lián, addig a párja szörnyethalt.

A megmenekülésnek hamar híre ment, és elkezdték utánozni a vakmerő ugrást. Az idők során aztán a férfiasság próbájaként vált a pünkösd-szigeti bennszülöttek hagyományának részévé az ugrás, amelyhez 20-30 méteres tornyokat építettek.

A BBC-nek köszönhetően jutott el a rituálénak a híre a hetvenes évek elején Angliába, ahol az Oxfordi Egyetemre járó és ott a Veszélyes Sportok Klubját egyetemi tantársaival, cimboráival megalapító David Kirke és barátai elkezdtek azon filozofálni, hogyan valósíthatnák meg a vanuatui bennszülöttektől a televízióban látott mutatványt.

Végül 1979. április 1-én a VSK melegítőjét és – hogy szülei ne ismerjék fel a másnapi lapok címoldalán – az arcán maszkot viselő akkor 33 éves Kirke a bokájára erősített nylonnal sodort gumikötéllel átmászott a Clifton függőhíd korlátján, és némi koncentrálás után a 76 méteres mélységbe vetette magát.

Miután Kirke túlélte a zuhanást, és ezt jelezte a hídon várakozó társainak, ők is utána vetették magukat kötéllel a lábukon – új extrém sport született meg. A hatóságok persze nem örültek, s azonnal őrizetbe vették a négy fiatalt, mihelyst felhúzták őket a hídra.

A Veszélyes Sportok Klubjának képviselői később a világ számos pontján elsőként ugrottak: a San Franciscó-i Golden Gate hídról, a párizsi Eiffel-toronyról, számos neves épületről világszerte, ám a legtöbbször nem törvényes keretek között.

Az új-zélandi vállalkozó, A. J. Hackett azonban melléjük állt, és neki köszönhetően Új-Zéland lett az eredetileg ipszilonnal írt bungy hazája a nyolcvanas évek végére – a Kawarau híd máig az ugrók Mekkájának számít.

Ami pedig a „feltalálót,” Kirke-öt illeti: a találmányából soha egy fillért nem keresett, sőt a bungee után lelkesen kereste, kutatta az újabb extrém sportolási lehetőségeket. Habár abba mondjuk nehéz bármilyen sportteljesítményt belelátni, amikor az ember egy repülőgép-hordozó anyahajókon a repülők elindítására használt gőzkatapulttal löveti ki magát, Kirke többek között erre a marhaságra is képes volt – ennek eredményeképpen három gerinccsigolyája eltört.

Később szerencsésen felépült a balesetből, s lelkesen kutakodott tovább a szakterületén – többek között megpróbált átkelni egy kenguru formájú hőlégballonnal a La Manche csatorna fölött, amiért megbüntették, mert nem volt repülési engedélye – ennél valamivel komolyabb erőfeszítéseket tett az ultrakönnyűsúlyú repülés fejlesztése terén.

A történelmi ugrást ma már nem lehetne végrehajtani, a hatóságok nem adnak ki engedélyt a Clifton függőhídról bungeezni vágyóknak, s a vanuatui bennszülöttek hagyományát a modern kor igényeinek megfelelően átültető Kirke úgy véli, ez hibás lépés, azt viszont nem bánja, hogy egy fillért sem keresett a bungee jumpingon.

„Annyi általam nem ismert embernek szerzett boldogságot és örömöt a bungee jumping. Olyanoknak, akik miután hazamennek, otthon elújságolják, hogy mit csináltak, és ettől boldogok. Ez az, ami az igazi gazdagságot jelenti számomra, hogy ennyi embernek örömöt szerezhettem” – mondta Kirke a BBC-nek négy és fél éve, amikor az alábbi felvétel a világ első ugrásáról előkerült.