Konferencia: magyar sportszakemberekre figyeltek Lisszabonban

Vágólapra másolva!
2019.04.10. 19:39
null
Szakmai konferenciát tartottak Lisszabonban a magyar sportélet kiválóságai
Címkék
A Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztálya és Magyarország lisszaboni nagykövetsége szervezésében nagy érdeklődéssel kísért sporttudományos konferenciára került sor április 10-én a portugál fővárosban az Universidade de Lisboa Testnevelési Karán. Az egyetem dísztermében az eseményt Luis B. Sardinha rektor nyitotta meg, majd Breuer Klára, Magyarország lisszaboni nagykövete üdvözölte a hallgatóságot.

 

Az egész napos szakmai konzultáció keretében a magyar sportélet olyan kiválóságai tartottak előadást, mint Mocsai Lajos (kézilabda), Kásás Zoltán (vízilabda), Sós Csaba (úszás) és Szabó Tamás (utánpótlás-nevelés), illetve Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum elnöke. Horváthné Négyessy Katalin lisszaboni külgazdasági attasé a magyar gazdaság sikereiről és sportdiplomáciáról tartott prezentációt.

A rendezvény egyértelműen szolgálta azt a célt, hogy a sportnemzetként ismert Magyarország kapcsán ne csupán a futballról tudjanak a portugál sportéletben, a szakmai közönség megismerhette a sikeres csapat- és egyéni sportágainkat is.

Képviseltették magukat a Portugáliában már elterjedőben lévő magyar sportinnováció, a Teqball képviselői is. A rendezvény keretein belül ismételten nagy sikerrel mutatták be a „Magyarok a portugál labdarúgásban” című kiállítást.

Legfrissebb hírek

Palasics Kristóf visszatért a Veszprém kézilabdacsapatához

Kézilabda
2025.03.22. 17:28

Bruno Fernandes elsősegélyben részesítette egyik utastársát a repülőn

Minden más foci
2024.11.13. 11:01

Videó: íme, az amatőr játékosok reakciója, amikor megkapták a kupában a Sportingot!

Minden más foci
2023.09.28. 14:14

Vuelta: Lisszabonból rajtol a jövő évi viadal

Kerékpár
2023.09.17. 17:20

BL, D-csoport: a végén jött a dráma, a Sporting legyőzte a Spurst

Bajnokok Ligája
2022.09.13. 23:02

A Benfica megnehezítette a Liverpool dolgát, de két góllal így is kikapott

Bajnokok Ligája
2022.04.05. 20:50

BL: nincs egyezség Londonnal, ismét Portugáliában rendezhetik a döntőt!

Bajnokok Ligája
2021.05.11. 11:54

Lesen vagyunk: Lisszabon, a futball fővárosa

Minden más foci
2020.08.12. 18:33
Ezek is érdekelhetik