Bruno Fernandes elsősegélyben részesítette egyik utastársát a repülőn

Vágólapra másolva!
2024.11.13. 11:01
Bruno Fernandes még fotózkodott is a férfival, miután jobban lett (Fotó: Twitter)
Bruno Fernandes, a Manchester United labdarúgócsapatának kapitánya elsősegélyben részesítette egyik utastársát hétfőn a Lisszabonba tartó repülőgépen.

A portugál futballista, aki vasárnap góllal és két gólpasszal vette ki a részét a Leicester City elleni 3–0-s bajnoki győzelemből, éppen hazafelé tartott, hogy csatlakozzon a lengyelek és a horvátok elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő válogatott keretéhez. 

Susanna Lawson, a járat egyik utasa azt mesélte a brit sajtóban, hogy hirtelen egy segélykiáltást hallott a gép hátsó feléből. 

„Bruno egy úriembert tartott a karjaiban, aki úgy tűnt, elájult. Nem tudom, hogy elvesztette-e az eszméletét vagy sem – fogalmazott. – Volt egy üres szék a hátsó részben, Bruno segített az úrnak leülni és addig vele maradt, amíg jobban lett.”

 A portugálok pénteken a lengyeleket látják vendégül, hétfőn pedig Horvátországba utaznak az NL élvonalának 1. csoportjában.

 

Legfrissebb hírek

Elbúcsúztatták Diogo Jotát és fivérét a portugáliai Gondomarban

Minden más foci
2025.07.05. 12:43

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

A Liverpool és a portugál szövetség is gyászolja Diogo Jotát és fivérét

Angol labdarúgás
2025.07.03. 11:45

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43

A Nemzetek Ligája győztesét fogadjuk szeptemberben – Portugália nyerte a döntőt

Minden más foci
2025.06.08. 23:46

Cristiano Ronaldo bejelentette, hogy nem vesz részt a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
2025.06.07. 13:28

Az ESPN szerint Szoboszlai posztján a világ hetedik legjobbja

Angol labdarúgás
2025.06.06. 11:33

Portugália 25 év után legyőzte Németországot, és bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe

Minden más foci
2025.06.04. 23:05
Ezek is érdekelhetik