Csupasport: kiközösített volt, világsztár lett

Vágólapra másolva!
2019.04.02. 18:41
Egykor naponta gúnyolták a gördeszkázás miatt, manapság viszont milliónyian irigylik a több mint százmillió dolláros vagyont felhalmozó Tony Hawkot. Ki gondolná, hogy a népszerű videojátékok sztárja lassan ötvenegy éves lesz, és büszkén tanítja gördeszkázni tízéves kislányát.

A fiatalabb generációnak bizonyára ismerősen cseng Tony Hawk neve, a világ talán legismertebb gördeszkása valódi fogalom a sportágon belül, a róla elnevezett videojáték hatalmas sláger volt a kétezres évek elején. Szinte hihetetlen, de a kaliforniai extrém sportoló május 12-én ünnepli az ötvenegyedik születésnapját, s bár manapság nagy vagyonnal rendelkezik és rengetegen felismerik, egykor bizony nem gondolta volna, hogy ilyen magasra jut.

„Iskolában az átlagosnál intelligensebb voltam, ráadásul alacsony is, ami miatt eleve különcnek számítottam, ám elsősorban a gördeszkázás miatt cikiztek állandóan – mondta Hawk a spanyol Marcának adott interjúban. – Állandóan az arcomba üvöltötték, hogy deszkás, csak azért, hogy megalázzanak.”

Teljes történetét elolvashatjátok a Csupasporton, ahol megtalálhatjátok heti programajánlónkat, amelyben felsoroljuk, hol és milyen aktív programok lesznek az országban, és beszélgettünk Bakó Zoltán többszörös Ironman-teljesítő magyar rekorderrel, aki 28 óra alatt 570 km-t tekert!

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik