NS Hosszabbítás: Az utolsó magyar csodatrió

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.22. 21:38
Volt egyszer egy világverő asztalitenisz-generáció. Három életút, három egyéniség, három motiváció, egy cél. A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletének új sorozata az ő sikereiket eleveníti fel. Az első részben kalandos időutazás Miskolctól Phenjanig Jónyer Istvánnal.

Iskola után rohant a pályaudvarra, hogy elérje a háromnegyed egykor induló pesti gyorsot, negyed négyre ért a fővárosba, négytől már edzett a Szpari Szentkirályi utcai termében. Mivel az este nyolcas vonathoz sohasem ért oda, inkább túlórázott az edzésen, majd a városban sétálva húzta ki az időt éjjel kettőig, a Miskolcra tartó vonat indulásáig, hogy aztán hajnali öt tájban odahaza bezuhanjon az ágyba.

Így teltek a tizenéves, még Miskolcon iskolába járó Jónyer István hétköznapjai, miután a kilencszeres világbajnok Sidó Ferenc megkérdezte tőle, akar-e nála, a Budapesti Spartacusnál edzeni.

Jónyer akart, és a szorgalma mellett a kreativitása is legendás lett. Hogyan fabrikált magának ütőt, ha nem volt rá pénze? Hogyan fejlesztett ki ütésfajtát, amellyel az ázsiai riválisokat is meglepte? Megtudhatja a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás új sorozatából, amelyet Szűcs Miklós jegyez.

És a Hosszabbításban még olvashat arról is, hogy…

…miért nevezte Padrénak a háromszoros olimpiai bajnok kubai legenda, Teófilo Stevenson Csötönyi Sándort. A 70 éves ökölvívó-szakemberrel L. Pap István készített interjút

…mi történt Pjongcsang hőseivel az első magyar téli olimpiai arany megszerzése óta eltelt egy évben. Kovács Erika kérdezte Liu Shaolin Sándort, Liu Shaoangot, Knoch Viktort és Burján Csabát

…hogyan gyűjtött be mindenkinél több trófeát és mindenkinél több súlyos sérülést Lindsey Vonn. Mindent megtudhat az alpesi sízés korszakos szupersztárjáról Németh Andrea és Dancsák András összeállításából

…miért játszik koncertjein Cristiano Ronaldo mezében az Edda billentyűse, Gömöry Zsolt. A Fradi-fanatikus zeneszerzővel S. Tóth János beszélgetett

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: jövőre Ljubljanában rendezik az egyéni Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
2025.03.26. 10:56

Asztalitenisz ob: egyesben Póta Georgina hatodszor, András Csaba először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.03.23. 18:27

Asztalitenisz ob: Barcsai Sophie három számban is elődöntős

Egyéb egyéni
2025.03.22. 21:58

Asztalitenisz ob: kevés meglepetés született a párosszámokban

Egyéb egyéni
2025.03.21. 22:06

Póta mellett Lei Balázs is indul az asztalitenisz vb

Egyéb egyéni
2025.03.12. 13:13

A paralimpikon Major Endre bronzérmes Lignanóban

Egyéb egyéni
2025.03.10. 11:52

Március és április végén negyeddöntőzik a Budaörs az asztalitenisz Ek-ban

Egyéb egyéni
2025.03.04. 10:43

Asztalitenisz: Póta Georgina az Európa Top 16 nyolcaddöntőjében búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.02.21. 13:30
Ezek is érdekelhetik