Asztalitenisz: összefogás a szörnyű időszakon áteső társért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.09. 12:30
A magyar asztalitenisz-társadalom már többször bizonyította, hogy egy arra érdemes ügyért képes összefogni. Ennek újabb szép példája a december 19-i gála: a Marczibányi téri Ormai László Asztalitenisz-csarnokban a valóban szörnyű időszakon áteső társuk, Szvitacs Alexa támogatására gyűjtenek.

„Augusztus elején lebetegedtem, kórházba kerültem, ahol kiderült, hogy súlyos betegség, az úgynevezett toxikussokk-szindróma támadta meg a szervezetemet – mondta a serdülő Eb-ezüstérmes, ifjúsági vb-bronzérmes asztaliteniszező. – Életmentő műtétet hajtottak végre rajtam, de sajnos a bal kezemet könyék alatt és az összes lábujjamat elvesztettem. Több mint két hónapot voltam az intenzív osztályon, most zajlik a rehabilitációm, s ugyan messze még a vége, szerencsére van kikbe és mibe kapaszkodnom. Az asztalitenisz az életem, és nem adom fel!”„Augusztus elején lebetegedtem, kórházba kerültem, ahol kiderült, hogy súlyos betegség, az úgynevezett toxikussokk-szindróma támadta meg a szervezetemet – mondta a serdülő Eb-ezüstérmes, ifjúsági vb-bronzérmes asztaliteniszező. – Életmentő műtétet hajtottak végre rajtam, de sajnos a bal kezemet könyék alatt és az összes lábujjamat elvesztettem. Több mint két hónapot voltam az intenzív osztályon, most zajlik a rehabilitációm, s ugyan messze még a vége, szerencsére van kikbe és mibe kapaszkodnom. Az asztalitenisz az életem, és nem adom fel!”

A „Mindenki egyért!” elnevezésű gála – amelyre párosban világbajnok teniszezőnk, Babos Tímea a saját Facebook-oldalán is felhívta a figyelmet, kérte követői támogatását Alexának – számos érdekes programmal várja az érdeklődőket. Többek között lehet játszani válogatott asztaliteniszezőkkel, a legjobb magyar pingpongosok saját készítésű süteményeiből is lesz kóstoló, sőt hazai és nemzetközi sztárok mezeire, ereklyéire is lehet licitálni. Ez utóbbit várhatón nagy érdeklődés kíséri majd, hiszen a szervezők már eddig is sok felajánlást kaptak, világranglistán top 10-es játékosok, világbajnoki és Európa-bajnoki érmesek küldték el dedikált mezüket, s ezek száma napról napra nő, azaz érdemes lesz licitálni – már csak azért is, mert a bevételt Szvitacs Alexa gyógyulására, rehabilitációjára fordítják.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: az új koncepció első korosztályos sikereit ünnepelték

Egyéb egyéni
2025.07.31. 15:39

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07
Ezek is érdekelhetik