Tollaslabda: címvédés két számban a magyar bajnokságon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 17:16
Két számban volt címvédés a vasárnap zárult 43. Yonex magyar nyílt tollaslabda-bajnokságon a budaörsi városi sportcsarnokban.

A nőknél egyesben a török Neslihan Yigit, míg párosban az orosz Jekatyerina Bolotova, Alina Davletova duó ismételte meg tavalyi elsőségét.

Csorba József, a magyar szövetség elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy évről évre egyre erősebb és kiegyensúlyozottabb a mezőny a 25 ezer dollár (7.1 millió forint) összdíjazású, International Challenge kategóriájú viadalon, amelyen idén harmincnyolc ország 225 versenyzője vett részt.

Mint mondta, a legelégedettebb Sándorházi Vivien szereplésével volt, aki „erőn felül teljesítve” jutott a legjobb 16 közé jutott egyesben, míg párosban a hozzá hasonlóan junior Eb-bronzérmes Madarász Rékával ugyanaddig. Szintén a nyolcaddöntőig ért el a riói olimpikon Sárosi Laura – őt a későbbi döntős bolgár Marija Micova ejtette ki – és a júliusban Nankingban vb-n szerepelt Krausz Gergely, továbbá a Bukoviczki Nikoletta, Gonda Daniella kettős.

TOLLASLABDA, 43. MAGYAR NYÍLT BAJNOKSÁG
DÖNTŐK
FÉRFI EGYES

Rasmus Messerschmidt (dán)–Victor Svendsen (dán, 1.) 2:1 (–14, 16, 9)

NŐI EGYES
Neslihan Yigit (török, 1.) –Marija Micova (bolgár) 2:0 (14, 8)

FÉRFI PÁROS
David Daugaard, Frederik Sögaard (dán, 2.) –Milosz Bochat, Adam Cwalina (lengyel, 1.) 2:1 (–15, 12, 12)

NŐI PÁROS
Jekatyerina Bolotova, Alina Davletova (orosz, 1.) –Emma Karlsson, Johanna Magnusson (svéd, 2.) 2:0 (14, 9)

VEGYES PÁROS
Joel Eipe, Mette Poulsen (dán) –Rogyion Alimov, Alina Davletova (orosz, 2.) 2:1 (10, –19, 10)

Legfrissebb hírek

Sándorházi Vivien bronzérmes a tollaslabda Eb-n!

Egyéb egyéni
2025.04.12. 17:35

Sándorházi Vivien alig hiszi el, hogy érmes a tollas Eb-n

Egyéb egyéni
2025.04.11. 21:04

Sporttörténelmi siker, Sándorházi Vivien Eb-elődöntős!

Egyéb egyéni
2025.04.11. 15:44

Tollaslabda: a felnőttek között is bizonyítottak a fiatalok

Utánpótlássport
2025.03.31. 09:04

Tollaslabda: dolgos évadkezdés az utánpótlásnak

Utánpótlássport
2025.03.14. 09:10

Tollaslabda: sűrű időszak előtt a korosztályos versenyzők

Utánpótlássport
2025.02.23. 09:06

Tollaslabda: Szabó-ezüst az U19-es magyar nemzetközi bajnokságon

Utánpótlássport
2025.02.11. 14:33

A tollaslabda olimpiai bajnok vegyes párosának hölgytagja is elköszönt a válogatottól

Egyéb egyéni
2025.01.05. 11:09
Ezek is érdekelhetik