Sakk-vb: Polgár Judit szerint komoly változások várhatók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.29. 16:09
Polgár Judit szerint „komoly változások várhatók a következő sakkvilágbajnoki döntők lebonyolítási formájában”.

A női világranglistát 26 éven át vezető nagymester a rájátszás előtti, rekordot jelentő sok döntetlennel magyarázta kijelentését, ugyanis a címvédő Magnus Carlsen és a kihívó Fabiano Caruana mind a 12 klasszikus idejű partija remivel zárult, így szerdán rapid partik során dőlt el a párharc.rapid partik során dőlt el a párharc.

A londoni párosmérkőzés fő szakkommentátoraként dolgozó Polgár Judit úgy vélte, a döntetlenek ellenére „az idegtépő feszültségben lejátszott finálé drámai meglepetéseket tartogatott a sakk és az egész sportvilág számára”.

„Amíg játszottam, a fizikai tevékenység is komoly része volt a felkészülésemnek, hiszen a partik akár hét-nyolc órán át is eltarthatnak. Kommentátorként másképp fárad el az ember, de ugyanúgy nagy szükség van az állóképességre, hiszen a játszmát végig közvetíteni kell, a nap folyamán csak néhány perces szüneteket iktatnak be. A szakmai elemzésem elsősorban az amatőr sakkszerető nézőknek szólt, cél volt, hogy minél könnyebben érthető és követhető legyen, mit miért csinál a világ két legjobb sakkozója” – mondta a több mint két héten át zajló eseményen végzett teendőiről a 2014-ben visszavonult Polgár Judit az őt képviselő ügynökségnek.

A 42 éves nagymester szerint nagyon jót tesz a sakk megítélésének, hogy Carlsen és a korábban évekig Budapesten élő Caruana huszonévesként mérkőztek meg a világbajnoki címért, mert sikereik a sportág felé irányíthatják a fiatalok figyelmét.

„A norvég világbajnok immár harmadik alkalommal védte meg a címét, ám ahogy azt a döntő után bevallotta, ez volt a legnehezebb mérkőzése, eddigi három ellenfele közül Caruana volt a legkeményebb” – árulta el Polgár, aki arról is beszélt, hogy Carlsen jelenleg nincs a legjobb formában.

„Három-négy éve toronymagasan vezette a világranglistát, senki sem tudta megállítani, a mostani világbajnoki döntőben azonban csak nagy nehézségek árán sikerült megszereznie a győzelmet, bizonytalan játéka láttán sokáig nem úgy tűnt, hogy megvédheti a címét”.

Carlsen a 12 klasszikus idejű döntetlen után szerdán a rapid partikban aratott 3–0-s győzelmével tartotta meg világbajnoki elsőségét.

Legfrissebb hírek

Tizennégy millió forintnyit adtak Magnus Carlsen „tiltott farmernadrágjáért”

Egyéb egyéni
2025.03.02. 13:16

Magnus Carlsen az eBayen árverezi el hírhedtté vált farmerét

Egyéb egyéni
2025.02.20. 12:55

Carlsen és Nyepomnyascsij megosztozott a villámsakk világbajnoki címén

Egyéb egyéni
2025.01.01. 07:32

Magnus Carlsen mégis vállalja a játékot a villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.29. 21:52

Farmerban még a világbajnok se sakkozhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:36

Csaknem háromszázan indulnak a december végi gyorssakk- és villámsakk-vb-n

Egyéb egyéni
2024.12.18. 09:34

Sakkvilágbajnoki döntő: Gukesh a 11. parti megnyerésével átvette a vezetést

Egyéb egyéni
2024.12.08. 16:18

Sakkvilágbajnoki döntő: döntetlen a kilencedik parti is

Egyéb egyéni
2024.12.05. 14:41
Ezek is érdekelhetik