Öttusa: „Ha a betont kiöntötték, és megköt, csinálhatsz bármit a simítókanállal”

Úgy érkezett a mexikóvárosi olimpiára a Balczó András, Móna István, Török Ferenc alkotta öttusa aranycsapat, hogy a tokiói olimpia (1964, egyéniben: 1. Török) utáni három világbajnokság hat aranyérmének mindegyikét megszerezte. Lipcsében (1965), Melbourne-ben (1966) és Jönköpingben (1967) egyaránt Balczó nyert egyéniben, s élen végzett csapatban a nagy hármas is.

Mexikóvárosban aztán a csapat bajnokként zárt, Balczóúgy lett ezüstérmes, hogy a svéd Björn Ferm 11 ponttal előzte meg az élen.

„Nekem négy másodperccel kellett volna jobbat futnom, hogy nyerjek” – nyilatkozta nem egészen egy hónappal a verseny után a Képes Sportban. És méltóságra vallóan folytatta: „»Csak« ezüstérmes lettem. Kikaptam. Jó, fogalmazzunk így. Én mégis jól érzem magamat. Jólesett az öt izgalmas szám. Szeretek öttusázni. És ne felejtsük el – a vesztes is sportol!”

Hogy a mexikóvárosi olimpiáról a csapatarany öröme mellett „a” 11 pont jut eszébe ötven esztendővel később, természetes. Hogy minden keserűség nélkül, nála az is.

„Nem szabad belemenni abba, hogy miért így, miért nem úgy – mondja. – Hogy mi lesz az olimpián, meg volt írva. Jeremiás könyvéből idézhetem: »Mielőtt megalkottalak volna anyád méhében, már ismertelek, mielőtt megszülettél volna, felszenteltelek«, de irodalmi példával is élhetek, Weöres Sándor Öröklét című verséből idézve: »Mert, ami egyszer végbement / azon nem másít semmi rend«. A lényeg, hogy nem véletlenül történnek úgy a dolgok, ahogy.”

Némi görcs csak a vívás közben volt benne. Remekül kezdett, úgy érte el a találatait, ahogy eltervezte. Így aztán meglepte, amikor jött a mindig megérkező hullámvölgy. „Eszembe jutott, hogy egyszer hasonló esetben futottam és tornásztam egy keveset, és ez segített. Kimentem a szabadba, egy kevés futás és torna helyrebillentett” – ezt a verseny után mesélte 1968 novemberében, most pedig hozzáteszi: „Az jutott eszembe, hogy az otthoniak hangulata az én kezemben van. Ha adom a tust, örömet szerzek, ha kapom, bánatot okozok. A tanulság, hogy a derűs ember alkalmas a vívásra, a szomorú alkalmatlan. Egyébként pedig a lélek állapota határoz a sikerről és a kudarcról.”

Azt többször is kiemeli, hogy az ezüstérem nem él benne kudarcként. Inkább felhatalmazásként, hogy elmondhassa, minden, ami megtörténik, Isten terve, hétköznapibban: „Ha a betont kiöntötték, és megköt, csinálhatsz bármit a simítókanállal.”

Török Ferenc a lovaglással kezdi az emlékezést. Azóta is kísérti Muneco, a mezőny talán leggyengébb lova. Végigment a pályán, de ahogy könyvében írja, leginkább a Micimackó egyik epizódjára emlékeztetett a produkciója. Arra, amikor Nyuszi beül Kanga erszényébe, és utána sírva mondja a kengurunak: ha ez a lovaglás, akkor ő inkább nem kér belőle. Végül Török 950 ponttal zárt, Balczó és Móna 1010-1010 pontig jutott, ami azt jelentette, hogy a nagy vetélytárs szovjet csapat 195 pontos előnyre tett szert.

Másnap viszont már a magyar csapat vezetett 443 ponttal. „A lovaglás utáni este leültünk, s arra jutottunk, hogy a vívásban muszáj fordítanunk – emlékezik Török. – És megtettük. Fantasztikusan vívtunk. Utoljára Bulgária ellen léptünk pástra. A szovjetek már végeztek, s úgy igyekeztek ösztönözni a bolgárokat, hogy minden győzelmükért húsz dollárt ígértek nekik. Pénzüknél maradtak, mert nem veszítettünk asszót. Mónával holtversenyben végeztünk az élen, ilyenkor szétvívás következik, de olyan fáradtak voltunk, hogy jött az ötlet, döntsön pénzfeldobás. Móna belement, oda se nézett, azt mondta, úgyis én nyerek, én szoktam. Igaza lett.”

Török Ferenc szerint a vívás volt a siker kulcsa, még úgy is, hogy a svédek meglepően jól szerepeltek, a futás előtt az élre álltak, igaz, csak négy ponttal előzték meg a magyar csapatot. Amely végül a Szovjetuniót megelőzve lett olimpiai bajnok.

Mexikóváros ezzel együtt bosszúsággal is szolgált az öttusázóknak. „A próbaolimpia és a hatvankettes világbajnokság tapasztalatai alapján a verseny előtt le akartunk menni három napra Acapulcóba, de nem engedte a vezetőség – meséli Török. – Ma már tudom, hogy a nitrogénháztartásunknak tett volna jót a tengerszint, és azt is, hogy ha megkapjuk a három napot, úszásban és futásban még jobbak lettünk volna. És akkor talán Bandi sem kap ki tizenegy ponttal Fermtől.”

A tét egyébként az öttusázóknál az olimpiai aranynál is több volt. A csapat ekkor már úgymond „önjáró” volt, a három fiú kis túlzással azt csinált, amit akart. A legendás Hegedűs Frigyes helyére kinevezett szövetségi kapitány, László István tulajdonképpen csak menedzser volt. „Sok embernek voltunk a bögyében – magyarázza Török Ferenc. – Mert miközben hoztuk az eredményeket, bejártuk a világot, és még jól is szórakoztunk. Ha nem nyerünk Mexikóban, ki tudja, milyen retorzióra számíthatunk. Így csak engem állítottak félre, tudták, én vagyok az éceszgéber. A hatvankilences budapesti világbajnokságon még mindenképpen indulni akartam, de nem kerültem be a válogatott keretbe, így nem utazhattam nemzetközi versenyekre, esélyem sem volt arra, hogy bekerüljek a csapatba. Abba is hagytam a versenyzést.”

Zárszóként teszi hozzá a később szövetségi kapitányként is olimpiai bajnok (1988, Szöul), hogy ezzel együtt ha azt mondják, Mexikó, neki a vívás napja ugrik be elsőként.