Birkózó-vb: Kiss Balázs elpusztíthatatlan, megint bronzmeccses!

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 14:40
null
Kiss Balázs (balra) jól eldobta görög ellenfelét (<strong>Fotó</strong>: Földi Imre)
Két magyar révén is érdekeltek vagyunk a budapesti birkózó-világbajnokság utolsó, vasárnapi versenynapján: Lőrincz Tamás délutáni döntője mellett Kiss Balázs a vigaszágon igyekezett kivívni a bronzmérkőzés lehetőségét. Jelentjük, sikerrel tette!

Kilencvenhét kilogrammos világbajnokunkat a bolgár Kiril Milov vitte be a vigaszágra, ahol két meccset kellett nyernie a bronzmérkőzéshez. Az első körben a szlovákiai magyar Soós Tamást pörgetésekkel és kitolással 9:0-s technikai tussal győzte le, majd nem sokkal ezután jött a görög Laokratisz Keszidisz, aki ugyan az első menetet „elvitte” 1:0-val, miután Kisst intették, ám érdemi akciót nem tudott csinálni, mert elpusztíthatatlan klasszisunk nagyszerűen állt fel a parterhelyzetből.

A második menetben kihasználta, hogy a görög jó egy fejjel magasabb volt nála: az ellenfél megpróbálta befogni a fejét, közben viszont óvatlan volt, Kiss tanítanivalóan ment be a szabadon hagyott derekára, átfogta; felemelte a görög óriást, mint valami kisgyereket, és elképesztő négypontost dobott rajta – a hazai szurkolók ovációja közepette teljesen megérdemelten ünnepelhetett újabb szép sikert, és csakúgy, mint öt évvel ezelőtt, ismét a bronzéremért birkózhat a Papp László Budapest Sportarénában, 35 évesen. Le a kalappal előtte!

Legfrissebb hírek

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
10 órája

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
22 órája

Bajcajev Vlagyiszlav ötödik helyével indítottunk a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:19

Csütörtökön kezdődik a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny

Birkózás
2025.07.16. 20:10

„A budapesti UWW-rangsorverseny olyan lesz, mint egy mini-vb”

Birkózás
2025.07.14. 13:15

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
2025.07.07. 13:17

Birkózás: a Lévai testvérek katonai világbajnokok lettek

Birkózás
2025.06.28. 13:52

A magyar birkózás legendája, Kovács István 75 éves lett

Birkózás
2025.06.27. 06:32
Ezek is érdekelhetik