Olimpia: a BOM a MOB stratégiai partnereként dolgozik tovább

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.04. 12:29
A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány a jövőben a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kiemelt stratégiai partnereként működik tovább.

A BOM keddi tájékoztatása szerint a két szervezet együttműködési megállapodást írt alá annak érdekében, hogy intézményesítsék a közös munkát. Ennek értelmében összevonják a MOB Életút Programját és a BOM Alapítvány tanulmányi ösztöndíjprogramját. Az ösztöndíjprogram fő célja, hogy megfelelő anyagi feltételeket biztosítson az olimpiára készülő és egyidejűleg tanulmányokat folytató fiatal sportolók számára. Amint arra a közlemény emlékeztet, a támogatás hozzásegíti az ösztöndíjasokat ahhoz, hogy a tanulmányaikkal megszerzett képesítéssel a sportolói karrierjük befejezése után a civil életútjuk is megalapozott legyen.

„Az alapítvány eddigi munkájának nagy elismerése ez az együttműködési megállapodás és az, hogy kiemelt anyagi támogatóink között tudjuk a Magyar Olimpiai Bizottságot – mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM elnöke. – Célunk, hogy közösen még többet tudjuk tenni a sport és az oktatás tudatos összekapcsolásával azért, hogy a legjobbjaink ne csak versenyzőként, de később a civil pályán, vagyis a munkaerőpiacon is kimagasló teljesítményekre legyenek majd képesek a magyar gazdaság javát szolgálva. Az alapítvány munkáját a jövőben is Váradi-Bóta Kinga fogja össze főtitkárként, míg kommunikációs, valamint olimpiai szakmai ügyekben Gundel Takács Gábor és Mizsér Attila fogja képviselni a szervezetünket.”

Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke kifejtette, a MOB a kezdetek óta figyelemmel kíséri a BOM lassan másfél évtizedes tevékenységét, az elmúlt években pedig számos projekten dolgoztak együtt, ezért is várják a még aktívabb közös munkát.

„A Magyar Olimpiai Bizottság, akárcsak a nemzetközi olimpiai család sportolói kettős életpályamodelljének célja, hogy sportolóink a civil életben is megtalálják majd a helyüket. Ennek a különösen fontos tevékenységünknek az egyik pillére a tanulmányi ösztöndíjprogram, amit a jövőben közösen bonyolítunk az elsősorban üzleti szférából szerveződött BOM alapítvánnyal” – hangsúlyozta.

A MOB az együttműködés aláírásával az alapítvány legnagyobb adományozója lesz, 2020 év végéig évente 14 millió forintos támogatással járul hozzá a BOM Alapítvány tevékenységéhez, és ezzel az olimpiára készülő magyar egyetemisták és főiskolások karrierjének támogatásához.

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
20 órája

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Fábián László a helyszínről: Los Angeles azonnal alkalmas az olimpia megrendezésére

Egyéb egyéni
2025.10.17. 16:41

Kaliforniai álom – Halász Bencével indul vasárnap az M4 Sport új olimpiai portrésorozata

Egyéb egyéni
2025.10.17. 12:19

LA10: tíz arany a cél Los Angelesre – portréfilmsorozat készül az esélyesekről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 14:26

Egyre több sportoló él a MOB kettőskarrier-programjának a lehetőségeivel

Egyéb egyéni
2025.10.14. 12:41
Ezek is érdekelhetik