Kép: édesapja nyomdokain Berki Krisztián kislánya

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2018.09.06. 11:36
null
Berki Krisztiánnak furcsa, de jó érzés volt ott látni Liát, ahonnan ő is indult (Fotó: Tumbász Hédi)
Berki Krisztián gyermeke ugyanazon az úton indult el, mint olimpiai bajnok édesapja: Lia túl van az első tornaedzésén.

 

Berki Krisztiánt ritkán veri ki a víz a tornateremben... Persze a lólengés 2012-es olimpiai bajnoka minden fárasztó edzés után leizzad, kedden viszont másként izzadt a teremben: a legkisebbek első tornaedzésére került sor a KSI-ben, Lia pedig két legjobb barátnőjével, Mimivel és Pannával tornadresszt öltött, és beállt a sorba.

„Na, Liának ez utóbbi volt a legnehezebb! – ismerte el mosolyogva Berki. – Nagyon sokat, és sokszor volt már velem a tornateremben, csakhogy akkor voltaképpen azt csinált, amit akart, ezúttal viszont azt kellett tennie, amit az edzője mondott.”

Azért Lia jól vette az akadályokat – édesapja és édesanyja, no meg a nagyszülők boldogan figyelték a kis óvodás első lépéseit a tornateremben.

„Nagyon furcsa, ugyanakkor jó érzés volt Liát ott látni, ahol én is elkezdtem, az pedig, hogy a barátnőivel együtt van az edzéseken, még jobb. Külön öröm számomra, hogy az edzője Csányi Erika, vagyis nagyon jó kezekben van. Hogy lesz-e belőle élsportoló, arról korai beszélni; szerettük volna, ha az alapokat megkapja ebben a sportágban, aztán majd dönt, mit szeretne csinálni. Nem fogom sem rá-, sem lebeszélni semmiről sem. Egy biztos: sportolói közegben felnőni semmivel sem összehasonlítható, ráadásul a sport, a rendszeres mozgás az életre tanít” – vélekedik Berki, aki a szőnyeg szélén ácsorogva újfent megállapította: olimpiai arany ide, vb-aranyak oda, a legnagyobb boldogságot a kislánya jelenti neki.

Lia (középen) jól érezte magát a barátnőivel közös edzésen
Lia (középen) jól érezte magát a barátnőivel közös edzésen

 

Legfrissebb hírek

Az FTC vízipólósai a 28. bajnoki címükre hajtanak – stílszerűen 28 gólt dobtak a nyitányon

Vízilabda
Tegnap, 21:16

Torna: tisztul a kép a vb-t illetően

Egyéb egyéni
2025.09.21. 16:26

Torna csb: a Honvéd és a Dunaújváros megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.09.20. 21:23

Molnár Botond ötödik lett talajon a párizsi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.09.15. 08:52

Hatvanéves Borkai Zsolt, Szöul olimpiai bajnoka

Torna
2025.08.31. 07:18

Jordanov Zoltán: Visszatérni a gyökerekhez

Utánpótlássport
2025.08.29. 18:38

Két hely foglalt, kettő még szabad – harc a vb-csapatba kerülésért

Torna
2025.08.16. 12:04

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14
Ezek is érdekelhetik