Gyász: elhunyt a Testnevelési Egyetem kancellárhelyettese

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.02. 11:23
Tragikus hirtelenséggel, életének 48. évében elhunyt Csomós Tamás, a Testnevelési Egyetem kancellárhelyettese – közölte az intézmény hivatalos honlapján.

A többek között vállalatgazdasági üzemmérnök, gazdasági agrármérnök és mérnöktanár végzettségű Csomós Tamás, aki gazdálkodás- és szervezéstudományokban szerzett PhD fokozatot, 2016 óta dolgozott a Testnevelési Egyetemen. Intézményünk munkáját előbb a felnőttképzés vezetőjeként segítette, majd napra pontosan egy hónappal ezelőtt, Genzwein Ferenc kancellár felkérésére kancellárhelyettesként tevékenykedett.

A felkészült, mindig vidám és segítőkész, a futballhoz és a sporthoz ezer szállal kötődő kollégánk korábban a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán tanított számvitelt és könyvelést, majd másfél évig az intézmény kancellárjaként dolgozott. Érdeklődése sokrétű volt, a tanulás és a tanítás mellett a sportot is szenvedélyesen űzte.

Csomós Tamás 2015 óta a Gyöngyösi Atlétikai Klub labdarúgó-szakosztályának elnökeként, szakmai igazgatójaként tevékenykedett. Labdarúgóként Sátoraljaújhelyen, Pácinban, a Gyöngyösi AK-ban, a Gyöngyöshalász együttesében, az FC Eger és a Szőlőskert-Nagyréde SC színeiben futballozott nagypályán. Legnagyobb sikerei között két megyei elsőosztályú bajnoki arany, megyei gólkirályi cím szerepel. Emellett futsalban – utolsó napjáig űzött sportágában – a kilencvenes évek végén 19-szer a magyar nemzeti csapat tagja is volt, miközben strandlabdarúgóként hétszer szerepelt bajnoki aranyérmet szerző együttesben.

A tf.hu-nak adott korábbi interjújában felidézte, hogy 1998-ban hatodik lett a főiskolai futsal-világbajnokságon, amire nagyon büszke volt, akárcsak a játékosként és edzőként nyert magyar bajnoki címeire. Nem csupán sportvezetőként, sportolóként is életének utolsó napjáig aktív volt. A tanulás, a tanítás és a sport iránti elkötelezettsége példaértékű.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44

Gyász: elhunyt a németek világbajnok labdarúgója

Német labdarúgás
2025.08.05. 13:42
Ezek is érdekelhetik