Torna-vk: Makra Noémi bronzérmes Eszéken

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 21:56
Makra Noémi bronzérmes lett felemáskorláton a tornászok Eszéken zajló világkupaversenyén, szombaton.
A magyar szövetség beszámolója szerint a TC Békéscsaba sportolója a második helyen jutott a döntőbe, ahol 13.100 pontot kapott. Klubtársa, a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina ötödik lett 12.367 ponttal.

„Az volt a célom, hogy jobban megcsináljam a gyakorlatomat, mint a selejtezőben, és ez sikerült is” – nyilatkozta Makra Noémi, aki csaknem két év kihagyás után a közelmúltban tért vissza.

Böczögő Dorina – aki ugyancsak hosszú sérülés után tért vissza – elmondta, gyakorlata végén volt egy nagyobb hibája, ez minimum fél pontot jelentett.

„Most nem a helyezés volt a fontos, hanem a gyakorlás az Európa-, illetve a világbajnokságra” – tette hozzá.

A férfiaknál Kardos Botond korláton a negyedik helyen végzett 13.867 ponttal.

A szerenkénti döntők második napján vasárnap Kovács Zsófia és Böczögő Dorina talajon lesz érdekelt.„Az volt a célom, hogy jobban megcsináljam a gyakorlatomat, mint a selejtezőben, és ez sikerült is” – nyilatkozta Makra Noémi, aki csaknem két év kihagyás után a közelmúltban tért vissza.

Böczögő Dorina – aki ugyancsak hosszú sérülés után tért vissza – elmondta, gyakorlata végén volt egy nagyobb hibája, ez minimum fél pontot jelentett.

„Most nem a helyezés volt a fontos, hanem a gyakorlás az Európa-, illetve a világbajnokságra” – tette hozzá.

A férfiaknál Kardos Botond korláton a negyedik helyen végzett 13.867 ponttal.

A szerenkénti döntők második napján vasárnap Kovács Zsófia és Böczögő Dorina talajon lesz érdekelt.

Legfrissebb hírek

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
20 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
23 órája

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik