Szabadidő: több mint kétezren a Keszthelyi Kilométereken

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.21. 16:41
A 11. alkalommal rendezett pünkösdi Balaton-parti futófesztivál, az Intersport Keszthelyi Kilométerek nevezői létszáma idén is meghaladta a kétezer főt. A közel 30 futószámra 2005 főt regisztráltak. A maratoni számot Steib Péter és Csima Katalin nyerte. A legnépesebb mezőny a félmaratonit futóké volt, ott Koszár Zsolt és Szekeresné Bakonyi Fruzsina volt a leggyorsabb.

Az Ötpróba-mozgalomhoz csatlakozó esemény szervezői a két nap alatt 1385 felnőtt és 620 gyermekfutó nevezését fogadták el.

„Olyan időnk volt, ami a futóknak is a legideálisabb és a szervezők is ilyenről álmodnak. A szervezett, magas szintű lebonyolítás az önkéntesekből álló KKM-csapat érdeme; teljes létszámunk a pályán háromszázötven fő volt az útvonal-biztosítókkal, a rendőrséggel, a polgárőrséggel, a frissítőkkel és az egészségügyi személyzettel együttesen. A futóversenyek mellett sokan voltak kíváncsiak a kuriózumot jelentető óriási KKM-felirat élő megjelenítésére, melyet a főtéren tartózkodó résztvevők segítségével alkottunk meg. Sok futó élt a lehetőséggel, és regisztrált újabb pontokat az Ötpróba-mozgalom keretében. Ez volt a tizenegyedik futófesztiválunk, büszke vagyok rá, hogy fent vagyunk az ország futótérképén” – mondta Bedő Beáta főszervező.

A Keszthelyi Kilométerek Egyesület elnöke arról tájékoztatott, hogy a legnépszerűbb futószám a félmaratoni volt, melyre 504 futót regisztráltak, a maratonira 146-an neveztek. A váltófutamokban 312-en vettek részt. A maratonit és a félmaratonit handbike-os sportolók is teljesítették.

EREDMÉNYEK, MARATONI, FÉRFIAK
1. Steib Péter 02:50:01
2. File Balázs 03:11:28
3. Kaluz Ákos Bertalan 03:16:58

MARATONI, NŐK
1. Csima Katalin 03:25:33
2. Szekeres Anna 03:33:51
3. Varga Éva 03:49:13

FÉLMARATONI, FÉRFIAK
1. Koszár Zsolt 01:08:52
2. Horváth György 01:10:00
3. Balázs Levente 01:14:21

FÉLMARATONI, NŐK
1. Szekeresné Bakonyi Fruzsina 01:23:09
2. Csáki Enikő 01:30:48
3. Hakkel Tünde 01:31:17

Legfrissebb hírek

Szabadidő: Keszthelyi Kilométerek a jótékonyság jegyében

Egyéb egyéni
2019.05.14. 06:27

Tömegsport: tíz ország majd’ kétezer futója Keszthelyen

Atlétika
2015.05.26. 15:36

Tömegsport: naplementés befutó a pünkösdi futónapokon

Atlétika
2015.02.19. 20:19

Tömegsport: a hőség ellenére részvételi csúcs Keszthelyen

Atlétika
2014.06.11. 13:18

Atlétika: 1500 futóra számítanak a hétvégén Keszthelyen

Atlétika
2014.06.05. 14:12

Tömegsport: 2000 futót várnak a Keszthelyi Kilométerekre

Atlétika
2013.05.17. 09:51

Atlétika: idén is Szekeres Pál lesz a Keszthelyi Kilométerek fővédnöke

Atlétika
2013.01.11. 18:17
Ezek is érdekelhetik