Tömegsport: naplementés befutó a pünkösdi futónapokon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.19. 20:19
A 2015-ös pünkösdi Intersport Keszthelyi Kilométerek bőven tartogat meglepetéseket. A május 23–24-i hosszú hétvégés futófesztiválon a délutáni rajttal és a naplementés befutóval különleges élmény várható. A tavalyi mintegy kétezres versenyzőszámot idén is megcélozzák a szervezők.

 

„Szombaton a tizennyolc futamos gyermekversenyek mellett RunnerExpo vásár és esti nagykoncert szórakoztatja a résztvevőket. Vasárnap délelőtt két és fél valamint öt kilométeres sprintfutamok jelentenek újdonságot, a délután a félmaraton és maraton hosszú kilométereiről szól. Az idén nyolcesztendős félmaratoni és maratoni verseny szimbóluma ezúttal Keszthely Kapitány, aki szuperhősként védelmezi a futókat. Tavaly 1560 nevezővel és mintegy félezer gyermekkel nevezési és részvételi csúcsot döntöttünk, ennyi sportolót idén is meg szeretnének mozgatni” – foglalta össze Bedő Beáta főszervező.

Bővebb információ, versenykiírás és nevezés: http://www.keszthelyikilometerek.hu/

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: tömegfutás is lesz a maratonik között

Olimpia 2024
2023.04.25. 16:42

Tömegsport: sokszínű sportprogram a MASPORT tavaszi kínálatában

Egyéb egyéni
2022.03.24. 11:46

Szabadidősport – Mászófal és pumptrackpálya a Városligetben

NSO Tv Egyéni sportok
2020.09.02. 17:02

Szabadidősport: mászófal és pumptrackpálya a Városligetben

Egyéb egyéni
2020.09.02. 16:45

Szabadidősport: Sélley Sándor és Reith Krisztina evezte át leggyorsabban a Balatont

Egyéb egyéni
2020.08.16. 16:41

Szabadidősport: szombaton megrendezik a Balaton-átúszást

Úszás
2020.07.30. 13:17

Szabadidősport: szabadtéri programok augusztus közepéig a Nyugati téren

Egyéb egyéni
2020.07.03. 11:51

Szabadidősport: rendkívüli Országfutás jövő péntekig

Egyéb egyéni
2020.06.26. 16:01
Ezek is érdekelhetik