Doppingügy: fenntartják az orosz ügynökség leminősítését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.17. 13:29
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) továbbra is fenntartja az orosz ügynökség (RUSADA) leminősítését.

A WADA 2015-ben büntette meg a RUSADA-t, mely azóta sem kapta vissza a nemzetközi szabályok szerinti „megfelelő” minősítést, és nem végezhet semmilyen tesztet.

„Semmi sem változott, változatlanul a korábbi helyzet áll fenn” – jelentette ki szerdán a WADA végrehajtó bizottságának montreali ülésén Olivier Niggli főigazgató.

A WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását feltáró 2016-os jelentése szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között 30 sportágban mintegy 1000 sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Craig Reedie elnök márciusban közölte, a WADA továbbra is komoly energiát fektet abba, hogy az oroszok elfogadják és elismerjék a McLaren-jelentést. A WADA első embere szerint, amíg nem oldódik meg a helyzet, addig az ország sportolóinak a szereplése továbbra is kérdéses lesz a nagy nemzetközi sporteseményeken.

Az orosz sportolók a 2016-os riói nyári olimpián még elkerülték a teljes kizárást, az idei phjongcshangi téli játékokról ugyanakkor már kizárták az országot, és sportolóinak különengedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki megkapta, az is csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken.

Legfrissebb hírek

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
17 órája

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21
Ezek is érdekelhetik