Belül, mégis kívül – a tartalékok hálátlan szerepköre

„Az ember gyarló. Tagadhatatlan, hogy mindannyian azok vagyunk, s bizony nem szégyellem, hogy a pekingi olimpián viaskodott bennem a jó és a rossz oldalam. Ott ültem a parton, néztem a lányokat, s nagyon akartam nekik szívből drukkolni, de nagyon nehéz volt megtennem azok után, hogy az athéni játékokat követően sem tudtam kijutni az olimpiára" – mondta Benedek Dalma, akinek 2008-ban szerepe lehetett volna a női négyesben, ám végül úgy alakult, hogy a szövetség a tartalék szerepére kárhoztatta. A hétszeres világbajnok kajakost 2004-ben és 2008-ban is egy hajszál választotta el az olimpiai indulás lehetőségétől, 2012-ben, London előtt saját bevallása szerint „leblokkolt", végül negyedik nekifutásra 2016-ban szerb színekben jutott ki a riói olimpiára, amelyen K–1 500 méteren a hetedik helyen végzett.

„Örülök, hogy versenyzőként megtapasztalhattam ezt az érzést, ezt az élményt: 2008-ban, Peking előtt iszonyú csalódott voltam, nem is akartam vállalni a tartalékszerepet, az édesapám vett rá, hogy elutazzak Kínába. Pedig tudtam, hogy semmiféle dolgom nem lesz a versenyeken, egyszerű turista leszek, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ezek a lányok annyira akarják a sikert, hogy leszakadt karral is rajthoz állnának. A Magyar Olimpiai Bizottságnak köszönhetően VIP-vendégként, de gyakorlatilag turistaként jöttem-mentem az olimpián, a rossz érzések mellett persze rengeteg szép élményben volt részem, és a férfi tartalék, Boros Gergely hozzáállása tartást is adott nekem, hiszen ő válogatót nyerve, ám a kevesebb kvótaszám miatt nem tudott indulni Pekingben, mégis elegánsan kezelte a helyzetet" – folytatta Benedek Dalma, aki az olimpiai éremszerzés élményétől, valamint a magyar állam által folyósított életjáradék lehetőségétől elesett, de szerb állampolgárként némi kárpótlást kapott.

„Ha a versenyzői énemet veszem, sem erkölcsileg, sem anyagilag nem jártam rosszul a honosítás kapcsán, hiszen a szerbek már az Európa-bajnoki érmek után is fizetnek életjáradékot, valamivel magasabbat, mint a magyar juttatás” – tette hozzá a versenyző, aki sportriporterként ma már remek kapcsolatban van azokkal a versenyzőkkel, akik annak idején kiszorították őt a csapathajóból.

„Teljes tisztelettel és elismeréssel tudok a lányok felé fordulni, nem gondolom, hogy tönkretették az életem, szerencsére úgy tudtam abbahagyni a sportot, hogy elengedtem a rossz érzéseket, és úgy tekintek vissza a kajakos pályafutásomra, mint egy nagy kalandra” – mondta Benedek Dalma.

A pekingi versenyfutás egyébként több sportágban is kényes szituációkat hozott: úszásban nem is vállalta a tartalékszerepet Verrasztó Dávid, öttusában pedig négy ember, Horváth Viktor, Balogh Gábor, Tibolya Péter és Németh Róbert szerzett kvótát – utóbbi kettő itthon maradt. 2016-ban is nehéz döntést kellett hoznia a szövetségnek, három kvótás, Marosi Ádám, Demeter Bence és Kasza Róbert közül kellett kijelölni a két indulót – a tavaszi vk-kon még halovány, ám a júniusi Európa-bajnokságon már ezüstérmes Kasza Róbert lett a tartalék, aki annak idején azt mondta: nem lobbizott maga mellett, mert akkor mások ellen kellett volna fellépnie, akiket tisztel és becsül.

A pjongcsangi téli olimpián aranyérmes férfi short track váltó tartalékja, Oláh Bence is a tisztelet és a becsület mellett tette le a voksát. Bár szóhoz nem jutott a februári olimpián, végigasszisztálta Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Burján Csaba és Knoch Viktor szenzációs menetelését az aranyéremig. Bence az elődöntő és a döntő előtt is ott állt beöltözve, bemelegítve a pálya szélén, miközben a szíve mélyén pontosan tudta, hogy nem jut szóhoz a versenyen. Ettől függetlenül úgy készült, úgy időzítette a formáját, ha bármi történik, bevethető legyen.

„Fontos, hogy egy sportoló felismerje, ha vannak nála jobbak. Ebbe persze nem kell beletörődni, tenni kell azért, hogy változzon, ám annak oka volt, hogy Pjongcsangban mindkét alkalommal az a négy fiú ment fel a jégre, hiszen jobbak voltak, mint én. Örülök az aranyéremnek, és őszintén bízom benne, hogy a sportágunknak is jót tesz a nagy siker" – mondta Oláh Bence, aki tartalékként nem részesült az állami jutalmakból.

Tóth Márton „tartalékszerepe” egyenesen ráfizetéses volt, elfogadva az akkori szövetségi kapitány, Benedek Tibor felkérését, hogy segítse a válogatott kinti felkészülését. A játékokat megelőző edzőtáborban még csapattagként kezelték Tóthot, ám amikor a válogatott átutazott Rióba, s elfoglalta helyét az olimpiai faluban, a játékos magára maradt.

„A szabályok szerint külön laktam a csapattól, körülbelül 25 kilométerre az olimpiai falutól. Magamnak kellett az akkreditációmat intéznem, én fizettem az étkezésemet, s egy szemvillanás alatt megéreztem, méltatlan helyzetbe kerültem, pedig én segíteni mentem, hogy meglegyenek tizennégyen, és gyakorolni tudjon a csapat. Technikailag az első mérkőzésig van lehetőség arra, hogy a nevezésen változtasson a kapitány. Rossz érzés, rossz szerep ez, hiszen jó akarsz lenni a többiekhez, ugyanakkor reménykedsz is abban, hogy szerephez jutsz. Nem jutottam, de nem ez fáj az egészben, sokkal inkább az, hogy igazából nem kaptam meg azt a köszönetet vagy elismerést, amit reméltem, és nem az anyagiakra gondolok elsősorban. Arra büszke vagyok, amit a válogatottban, a válogatottért tettem, s nem rajtam múlt, hogy én lettem a tizenharmadik a sorban.”