Cselgáncs Eb: Csoknyai a vigaszágon, Gercsák kiesett

Vágólapra másolva!
2018.04.27. 14:09
A 81 kilogrammos Csoknyai László kikapott harmadik mérkőzésén, így a vigaszágra került a tel-avivi cselgáncs Európa-bajnokság pénteki napján.

A paksi dzsúdós a lengyel Damian Szwarnowiecki után a nyolcaddöntőben az észt Kristjan Tonistével találkozott. A 30 éves magyar – aki eddig hét érmet gyűjtött Grand Slameken és Grand Prix-ken – négy percen át hasztalanul tusakodott egy fejjel magasabb ellenfelével, így jöhetett az első értékelt akcióig tartó hosszabbítás. A győzelmet érő aranypontot Csoknyai szerezte meg azzal, hogy bő egy perc elteltével egy belső combdobásra ippont kapott.

A negyeddöntőben az izraeli Szagi Muki következett, Csoknyai másfél percig állta a sarat a 2015-ös Európa-bajnok ellen, aki ekkor ippont érő dobással vetett véget a küzdelemnek.

A pénteken utolsóként állva maradt magyar a bronzéremig tartó vigaszágon elsőként a jelentős nemzetközi eredmény nélkül álló török Ilker Güldürennel csap össze. A délutáni program 15 órakor kezdődik.

Kevesebb szerencsével járt a 2016-ban Eb-harmadik Gercsák, aki az ugyancsak lengyel Daria Pogorzeleccel szállt szembe a 32 között. A korosztályos olimpiát, világ- és Európa-bajnokságot nyerő miskolci dzsúdós hosszabbításban kikapott az eddig csak GS és GP-viadalokon vitézkedő ellenfelétől, ezzel befejezte szereplését Izraelben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik