Tokió 2020: arcfelismerő rendszert alkalmaznak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.03.27. 10:32
A szervezőbizottság biztonsági terve szerint a résztvevők fotóit feltöltik majd egy online adatbázisba, s az azonosító kártyákba beépített chipek segítségével a tulajdonos beléptetése automatikus lesz a versenyhelyszínekre.

Ezzel szeretnék megkönnyíteni a mintegy 300-400 ezer érintett (sportoló, edző, olimpiai dolgozó) szabad mozgását, és megakadályozni, hogy lopott kártyákkal lehessen belépni a helyszínekre. Emellett várhatóan csökken a várakozási idő, ezáltal a sportolókat kevesebb külső stressz éri, s nem kell a meleg, párás időben sok időt a szabadban tölteniük.

Az arcfelismerő rendszert nem alkalmazzák majd a szurkolóknál, őket a röntgenkapuknál és fémdetektorokkal vizsgálják majd át. A helyszínek 2.5-3 méter magas kerítéssel lesznek körülvéve, térfigyelő kamerákkal és infravörös érzékelőkkel vigyáznak majd a biztonságra

Az előkészületeket hétvégén tizenkét nemzeti olimpiai bizottság képviselője a helyszínen is megtekintette. Úgy fogalmaztak, „nagyon meggyőző”, amit láttak, a létesítmények pedig „fantasztikusak”.

A 2020-as tokiói olimpiát július 24. és augusztus 9. között rendezik, míg a paralimpiára augusztus 25. és szeptember 6. között kerül sor.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik