Vívás: megsérült a nagylábujja, Szatmári ötödik lett Varsóban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.02.24. 19:15
Szatmári András az ötödik helyen végzett a férfi kardozók lengyelországi világkupaversenyén Varsóban.

A tavalyi év világbajnoka a 63. Wolodyjowski Kardja vk-viadal főtáblájának első fordulójában 15:8-ra verte válogatottbeli csapattársát, Decsi Tamást, majd 15:14-re az iráni Mohammad Rahbarit és a dél-koreai Ju Gju Taét.Decsi Tamást, majd 15:14-re az iráni Mohammad Rahbarit és a dél-koreai Ju Gju Taét.

Utóbbi mérkőzésen – a hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint – megsérült a nagylábujja, így a négy közé jutásért rendezett asszóban, melyben egy újabb iráni vívó, Ali Pakdaman várt rá, már egyértelműen nem volt teljes értékű, ennek eredményeként pedig 15:11-re kikapott.

A kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron kilencedik lett a 202 fős mezőnyben úgy, hogy az amerikai Andrew Mackiewiczet 15:8-ra, az olasz Riccardo Nucciót 15:13-ra verte, a német színekben versenyző Szabó Mátyástól viszont egytusos, 15:14-es vereséget szenvedett.

Gémesi Csanád és Iliász Nikolász egy-egy asszót nyert, Péch Miklós pedig Decsihez hasonlóan az első körben kikapott a viadal honlapja szerint.

Legfrissebb hírek

Szatmári András: Küzdök tovább magamért, az edzőmért, a helyemért a csapatban

Egyéb egyéni
2025.09.11. 09:36

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
2025.09.10. 23:58

Tovább folytatja vívópályafutását Szatmári András, szeretne ott lenni Los Angelesben is

Egyéb egyéni
2025.08.20. 09:43

Vívás: ezüstérmes a férfi kardcsapat a madridi világkupaversenyen

Egyéb egyéni
2025.05.25. 16:00

Vívás: Szatmári András a nyolcaddöntőig jutott a madridi vk-versenyen

Egyéb egyéni
2025.05.24. 14:48

Vívás: négy férfi kardozónk a szöuli GP-viadal főtábláján

Egyéb egyéni
2025.05.03. 08:25

Szatmári András: Nem választhatom a könnyebb utat

Egyéb egyéni
2025.04.04. 09:39

Nemcsik Zsolt: Szatmári Andrásnak olyan tempója és technikája van, amilyen a világon talán senkinek

Egyéb egyéni
2025.03.26. 17:55
Ezek is érdekelhetik