Birkózás: az új női kapitány egy érmet vár a hazai vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.01.08. 11:29
A női birkózó-válogatott január elsejével kinevezett új kapitánya, Ritter Árpád úgy látja, egy-egy érem és pontszerző helyezés már jó teljesítmény lenne a szakágtól az októberi budapesti világbajnokságon.

A versenyzőként kétszeres Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes szakember az M1 aktuális csatornán hétfőn beszélt terveiről és az előtte álló feladatról, amely nem ígérkezik könnyűnek, hiszen a hazai vb-n jelentős az elvárás a női szakággal szemben is.

Ritter elmondta, jelenleg öt stabil tagja van a felnőttcsapatnak, s bízik benne, hogy később csatlakozik majd hozzájuk a szülés előtt álló, vb-győztes Sastin Marianna is, akivel, valamint edző-férjével, Wöller Ákossal már egyeztetett a napokban erről.

A kapitányi posztot Gulyás Istvántól vette át a korábbi kiváló versenyző, a felnőttválogatott mellett ugyanakkor más változás nem várható. Mint azt Ritter az MTI-nek elmondta, Nagy Lajos marad a válogatott trénere a világbajnokságig.

A szabadfogású válogatottat 2015 őszétől egy éven át irányító szakvezető közölte, az idén tervei szerint a tehetséges kadét és junior versenyzők is csatlakoznak majd a felnőttekhez az edzőtáborokban, mert a cél, hogy a korosztályos világversenyeken eredményesen szereplő birkózók a jövőben ütőképes felnőttcsapatot alkossanak a mostani stabil emberekkel.

Az októberi hazai világbajnokságig rengeteg munka vár a válogatottra, amely a tervek szerint a női birkózás két legerősebb országába, Japánba és az Egyesült Államokba is ellátogat edzőtáborozni.

Legfrissebb hírek

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29

Két újonccal utazik a magyar válogatott a zágrábi birkózó-vb-re

Birkózás
2025.09.03. 16:02

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 5. rész, Kozma István

Birkózás
2025.08.30. 17:00

Gyász: elhunyt Irán első olimpiai bajnoka

Birkózás
2025.08.25. 15:09
Ezek is érdekelhetik