Dopping: a WADA megszüntette a párizsi labor felfüggesztését

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.22. 10:40
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megszüntette a párizsi doppingellenőrző laboratórium felfüggesztését, így az intézményben ismét vizsgálhatnak mintákat.

A WADA pénteken közölte, hogy meglátása szerint az intézményben minden felmerült problémát megoldottak, a hiányosságokat megszüntették. A francia főváros laborjának munkáját ugyanakkor a következő időszakban kiemelt figyelemmel kíséri az ügynökség, hogy az elvárt magas nemzetközi mércének megfelelő munka folyjon.

A párizsi laboratóriumot szeptemberben ideiglenesen, majd október 31-én fél évre függesztette fel a WADA, miután egy ott vizsgált mintával két másikat is beszennyeztek.

Az intézményt vezető Mathieu Teoran még szeptemberben elárulta, hogy a hiba akkor történt, amikor egy testépítőversenyen levett mintákat ellenőriztek. Mint mondta, a viadal után nyolcvan mintát kellett vizsgálniuk, melyek nagy többsége pozitív eredményt hozott. Hozzátette: az egyik, szteroidot kirívóan magas koncentrációban – az átlagos pozitív eredménynél 200-szor többet – tartalmazó mintából egy kevés bennmaradt a gépben, így két másik mintát beszennyezett.

Legfrissebb hírek

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
10 órája

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Két évig nem birkózhat az olimpiai ezüstérmes Kadzsaja

Birkózás
2025.05.09. 13:10

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06
Ezek is érdekelhetik