Asztalitenisz: kettős sikerrel ment tovább a Budaörs az ETTU-kupában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.16. 14:06
Kettős győzelemmel jutott tovább az ETTU-kupa harmadik fordulójából a Budaörsi 2i SC női asztalitenisz-csapata, miután a szombati, hazai visszavágón ismét 3:0-ra bizonyult jobbnak a spanyol Balaguer együttesénél.

A házigazdáknál a friss Top 12-győztes Nagyváradi Mercédesz, továbbá Pergel Szandra és Varga Tímea lépett asztalhoz, míg a vendégeknél az oroszból hollanddá lett Yana Timina és az ukránból honosított Natalya Prosvirnina mellett ezúttal a spanyol Anna Biscarri kapott lehetőséget.

A Budaörs három hete mindössze két szettet veszítve nyert 3:0-ra Spanyolországban, most annyi volt a különbség, hogy a Balaguer egyetlen játszmát sem tudott begyűjteni.

A magyar csapat ezzel bekerült a negyedik fordulóba, ennek továbbjutói küzdhetnek majd meg a Bajnokok Ligájából átkerülő négy együttessel a legjobb négy közé kerülésért.

A Budaörsi Sport Club asztalitenisz-szakosztályának megszakítás nélkül ez a 15. szezonja az európai kupákban, legjobb eredménye a BL-döntő és az ETTU-kupában elért negyeddöntő volt. A szombati meccs előtt ünnepélyesen köszöntötték azokat, akik az elmúlt 15 év nemzetközi kuparészvételeinek fontos szereplői voltak.

Női ETTU Kupa, 3. forduló, visszavágó
Budaörsi 2i SC–CTT Balaguer-Villart Logistic (spanyol) 3:0
Nagyváradi Mercédesz–Natalya Prosvirnina 3:0 (5, 7, 5)
Pergel Szandra–Yana Timina 3:0 (9, 8, 8)
Varga Tímea–Anna Biscarri 3:0 (5, 2, 2)

Továbbjutott: a Budaörs kettős győzelemmel, 6:0-s összesítéssel.

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Eb: a férfiaknál francia, a nőknél német siker született Zadarban

Egyéb egyéni
2025.10.19. 18:56

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.10.16. 11:46

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk lecsúszott az alsóházi döntőről

Egyéb egyéni
2025.10.15. 22:03

Asztalitenisz Eb: női csapatunk bejutott a nyolcaddöntőbe, ezzel a vb-re is kvalifikált

Egyéb egyéni
2025.10.14. 23:23

Asztalitenisz Eb: női csapatunk a lengyelektől elszenvedett sima vereséggel kezdett

Egyéb egyéni
2025.10.13. 17:53

Asztalitenisz Eb: férficsapatunk megszorítani sem tudta az esélyesebb franciákat

Egyéb egyéni
2025.10.13. 15:38

Asztalitenisz: szerény reményekkel várjuk a csapat Eb rajtját

Egyéb egyéni
2025.10.12. 18:00

Asztalitenisz: mindkét magyar búcsúzott a WTT-verseny első napján

Egyéb egyéni
2025.09.18. 21:33
Ezek is érdekelhetik