Súlyemelő ob: a szövetségi kapitány nyert 105 kg-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.11.19. 18:33
null
Magát Krisztina a plusz 90 kilósok között nyert (Fotó: Dömötör Csaba)
Az ólomsúlyú Nagy Péter a 13. magyar bajnoki címét szerezte meg vasárnap, a súlyemelő ob záró napján.

 

A BKV Előre SC sportcsarnokában rendezett viadalon a szegedi emelő nemzetközi szintet teljesítve összetettben 404 kilogrammal végzett az élen, s produktumáért – mint azt Dobos Imre, a hazai sportági szövetség elnöke az MTI-nek elmondta – a kiemelt támogató MKB Bank jóvoltából félmillió forint pénzjutalmat is kapott. A plusz 105 kilósok hazai legjobbja szakításban 192 kilogrammig jutott, csupán három kilóval elmaradva az országos csúcsától.

Naggyal azonos anyagi elismerésben részesült a hónap végétől Anaheimben zajló világbajnokság másik magyar indulója, Magát Krisztina is, aki az új női kategóriában, a plusz 90 kilósok között nyert bajnokságot 230 kilogrammos, kifejezetten jó összeredménnyel. Az idei Európa-bajnokságon 234 kilóval lett bronzérmes.

Az ob befejező napjának érdekességeként a férfiak 105 kilogrammos súlycsoportjában – címét megvédve – a tavaly óta már a felnőttválogatott szövetségi kapitányaként dolgozó Gyurkovics Ferenc győzött jelentős előnnyel. A 38 éves sportember a tizedik magyar bajnoki elsőségét érdemelte ki.

SÚLYEMELŐ OB, BUDAPEST
Nők

69 kg: Deilinger Andrea (BKV Előre SC) 146 kg (szakítás 68 kg, lökés 78 kg)
75 kg: Polgár Mirjam (Haladás VSE) 181 (81, 100)
90 kg: Bazsó Bianka (Haladás VSE) 195 (85, 110)
+90 kg: Magát Krisztina (Testvériség SE) 230 (105, 125)
Férfiak
94 kg: Vaspöri Gábor (Kecskeméti TE) 295 (135, 160)
105 kg: Gyurkovics Ferenc (Pécsi SE) 350 (160, 190)
+105 kg: Nagy Péter (Szegedi EAC) 404 (192, 212)

 

Legfrissebb hírek

Folytatná a munkát a férfi röplabda-válogatottnál Nagy Péter

Röplabda
2025.08.19. 10:03

Dániában is vereséget szenvedett férfi röplabda-válogatottunk

Röplabda
2025.08.17. 18:39

Súlyemelés: seregnyi magyar csúcs az U15-ös és U17-es Eb-n

Utánpótlássport
2025.08.01. 18:07

Súlyemelés: madridi Eb-vizsgán a serdülő és ifjúsági korú ígéretek

Utánpótlássport
2025.07.22. 17:03

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
2025.07.07. 08:59

A CAS érvényben hagyta a háromszoros olimpiai bajnok kínai súlyemelő eltiltását

Egyéb egyéni
2025.05.25. 14:21

Súlyemelés: a szövetségi kapitánynál az utánpótlás van középpontban

Egyéb egyéni
2025.05.16. 09:13

Súlyemelés: Nagy Pétert kilenctagú elnökség segíti

Egyéb egyéni
2025.05.10. 15:03
Ezek is érdekelhetik