Képek: befejezi a csinos és eredményes magyar aerobikos

Vágólapra másolva!
2017.11.02. 13:08
A legeredményesebb magyar női aerobikversenyző, Hegyi Dóra 22 év után vonult vissza sportaerobik-versenyzői pályafutásától, amely több Világjátékokon, Európa-bajnokságon, világbajnokságon való kitűnő szereplést és érmes helyezést jelentett.

Hegyi Dóra egészen fiatalon kezdett sportolni Debrecenben, először a szertornával, majd az aerobikkal ismerkedett meg. A sportaerobikos sikerek pedig nem várattak magukra sokáig, a '91-es korosztály egy nagyon jó és erős csapatot alkotott.

Vegyespárosban a pécsi Bali Dániellel alkottak duót, akivel a távolság miatt nem volt mindig egyszerű a felkészülés, és nem kevés áldozatot hoztak: „Ha valamit meg szeretnénk oldani, azt mindig meglehet. Nagy áldozattal járt, de inkább a Dani részéről, hiszen ő többet jött, ha csapatoztunk, akkor Mazács Fanni is jött vele. Budapesten vagy Debrecenben találkoztunk, illetve én is mentem Pécsre, de szerencsére mindig sikerült jól összehoznunk. Annyira fantasztikus párost alkottunk, hogy nagyon könnyen ment a közös munka, mert egyből kapcsoltunk egymás reakciójára. Igazából teljesen mások vagyunk, de mégis annyira könnyen, és szinkronban dolgoztunk mindig, hogy nem kellett azért annyira sokat együtt gyakorolnunk. Mindenki a saját egyesületében megcsinálta a gyakorlatát, felkészült fizikailag, amikor találkoztunk, akkor meg csiszoltuk az összmunkát 2014 szeptemberében kezdtük el a közös munkát, Dani ugyanis öt évvel fiatalabb nálam, így várnom kellett rá, hiszen junior volt. Lementünk Pécsre, megcsináltunk egy fél gyakorlatot, és sosem felejtem el, azt mondták az edzőink, hogy az első nyolc ütemnél, ahogy megmozdultunk egyszerre, már tudták, hogy ez működni fog. Erre az évre pedig már kiforrott az egész, úgymond utolértük egymást. Dani őstehetség a sportágunkban, úgyhogy nem volt vele nehéz.”

A világkupagyőztes Hegyi pályafutása nem volt kiegyensúlyozott, voltak benne hullámvölgyek, de mindig sikerült átlendülnie a holtpontokon: „Tipikusan az a versenyző vagyok, aki nem volt szupertehetséges, olyan, aki erre a sportágra született. Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy ide eljussak, úgyhogy nekem nagyon fontos volt, hogy ezzel példát is mutassak a feltörekvő generációnak. Nem csak az őstehetségek tudnak oda eljutni, ahova, mondjuk, én. A hétvégi Magyar Kupa-döntőn léptem utoljára színpadra, elég tudatosan készültem a visszavonulásra, lélekben és testben is.”

Így búcsúztatták Hegyi Dórát


Éppen ezért a sport mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetett, ugyanis 2012-ben lediplomázott az ELTE pedagógia és pszichológia karán, ahol rekreációszervezést és egészségfejlesztést tanult, majd aerobikedzői képesítést is szerzett. A Világjátékok-ezüstérmes összességében pozitívan értékelte az elmúlt 22 évet, mert olyan emberré változtatta, amilyen lenni szeretett volna: „Megszámlálhatatlan visszajelzést és szeretetet kaptam az évek során, amelyek mind hozzásegítettek ahhoz, ami most következik. Bíznak bennem az emberek, és azt várják, hogy tényleg történjen végre valami a sportágunkban, azon a vonalon, hogy közelebb kerüljünk az olimpiához. Remélem, hogy tudok majd segíteni.”

#ilovethispicture #sharethelove #thankyou @carmen__manda

1,825 kedvelés, 2 hozzászólás - Dora Hegyi (@dorahegyi) Instagram-hozzászólása: " #ilovethispicture #sharethelove #thankyou @carmen__manda"


Hegyi Dóra legfontosabb eredményei:
Világjátékok 2. hely (páros), 3. hely (csoport, aerodance) – 2017, Wroclaw
Európa-bajnokság 2. hely (egyéni, páros), 3. hely (team ranking, csoport) – 2017, Ancona
Világbajnokság 2. hely (páros) – 2016 Incheon
Világkupa-sorozat 1. hely párosban (2016)
Világkupa-sorozat 1. hely egyéniben (2015)
Európa-bajnokság 1. hely (team ranking), 2. hely (egyéni, csoport), 3. hely (páros) – 2015 Elvas
Világjátékok 4. hely (aerodance), 5. hely (csoport) – 2013, Cali

So this is what I deserve?

1,193 kedvelés, 2 hozzászólás - Dora Hegyi (@dorahegyi) Instagram-hozzászólása: "So this is what I deserve?"

Relaxing after the judges exam #lausanne #lake #fig #relax

1,681 kedvelés, 10 hozzászólás - Dora Hegyi (@dorahegyi) Instagram-hozzászólása: "Relaxing after the judges exam #lausanne #lake #fig #relax"

#awardceremony #sport #debrecen #mycity #hungary

1,292 kedvelés, 12 hozzászólás - Dora Hegyi (@dorahegyi) Instagram-hozzászólása: " #awardceremony #sport #debrecen #mycity #hungary"


It's scary what a smile can hide... #yesterday #turkey #hungary #work #trainingcamp #offday #foça #amazing #travelgram #sea #saltyair #saltyhair #summer

1,363 kedvelés, 2 hozzászólás - Dora Hegyi (@dorahegyi) Instagram-hozzászólása: "It's scary what a smile can hide... #yesterday #turkey #hungary #work #trainingcamp #offday #foça..."


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik