Torna: Ha valamikor belefér a kihagyás, az most van – Berki

– Edzésről jön, kórházba megy – ezt hogy csinálja?
– Nagyon egyszerűen – válaszolta mosolyogva Berki Krisztián, aki nem indul az október 2. és 8. közötti montreali világbajnokságon, mert artroszkópos beavatkozáson esik át. – Attól, mert a bal vállamban újból fájdalmat éreztem néhány héttel ezelőtt, még nem álltam le teljesen, sőt eleinte úgy gondoltuk, odafigyeléssel, megfelelő kezeléssel és azzal, hogy kicsit visszaveszünk a terhelésből, teljesen el is múlik. Először minden remekül alakult, de aztán egy hét után újult erővel jelentkezett a fájdalom, akkor már éreztem, meg kell állnom. Nem teljesen, hiszen végig bejártam a Tornacsarnokba, óvatosan dolgoztam, de a lóra azért nem mentem fel.

– Amikor újból érezte a fájdalmat, ideges lett, szomorú, csalódott, elkeseredett?
– Valójában egyik sem, sokkal jobban foglalkoztatott, hogy megtudjam, miért fáj a vállam.

– Azért azt ne akarja elhitetni, hogy az áprilisi Európa-bajnoki ezüstérem után október elején a montreali világbajnokságon nem akarta újfent megmutatni, mit tud valójában!
– Ezt elismerem. Azért vagyok kicsit csalódott, mert az egy évvel ezelőtti visszatérésem után remekül sikerültek a versenyeim, minden alkalommal dobogón álltam, nem láttam semmi jelét sem annak, hogy megtörik a lendület. Ám megtört, mert jött ez az újfajta fájdalom…

– Mi ez pontosan?
– Ugyanúgy a bal vállamról van szó, azt műtötték a riói olimpiai kvalifikációs időszakban is, ezúttal viszont nem ott van a baj, máshol. Néha recseg a vállam, és tompa fájdalmat érzek, meg zsibbadást…

– Öregszik.
– Milyen kedves…! Harminckét éves vagyok, és ebből huszonnyolcat a tornasportban töltöttem, ám én még a szerencsésebbek közé tartozom, például megvan még a kezem…

– Mit mondanak az orvosok?
– Anatómiailag elkerülhetetlen a beavatkozás, a későbbi civil életemet is veszélyeztetné a mostani fájdalom, ha nem orvosolnánk. De az orvosok azt mondják, nem lehetetlen küldetés, amire vállalkozom: sokszor elmondtam már, csak Tokió lebeg a szemem előtt, a kvalifikációs világkupa-sorozat pedig jövő novemberben kezdődik, emellett a 2019-es világbajnokságon is lehet kvótát szerezni az olimpiára, vagyis ha valamikor belefér még a kihagyás, az most van. Az orvosok négy-hat hónapos rehabilitációt emlegetnek, de valójában a beavatkozás során dől el, mekkora a baj.

– Minden bizonnyal ezúttal is akadnak majd olyanok, akik temetni kezdik.
– El fogok olvasni sok mindent ezentúl is, ahogyan eddig is tettem, hiszen egy kritika is lehet építő jellegű. Tudom, lesznek, akik úgy vélik, hagyjam abba, azt azonban én szeretném eldönteni, mikor vonulok vissza. Bármikor is születik meg bennem az elhatározás, ki fogok állni, el fogom mondani, ahogyan eddig is tettem: a sunnyogás, a bujkálás sohasem volt jellemző rám.

– Hogy látja, a szurkolók többsége bízik önben?
– Igen, jóval többen vannak, akik biztatnak és támogatnak. És folyamatosan. Eleve pozitív beállítottságú ember vagyok, így próbálok inkább erre figyelni, s nem a negatív felhangokra. Egyébként aki most nem hisz nekem és bennem, szerintem sohasem hitt. Persze, jó lenne mindenkinek megfelelni, de megtanultam az évek során, hogy nem lehet, és nem is kell.

– Amellett, hogy szükséges az újabb beavatkozás, akaratlanul is nehéz helyzetbe lavírozta magát, hiszen még nagyobb lesz a bizonyítási kényszer a felépülése után.
– De ez így van rendjén! Én is várni fogom magamtól a jó eredményt, a kvóta megszerzését, a szurkolók nem különben. Ezzel nincsen semmi gond.

– Mennyire nyugodt! Már-már hihetetlen…
– Az edzőm, Kovács István is ezt mondogatja, meg azt, hogy nagyon jól viselem az újabb megpróbáltatást. Igen, nyugodt vagyok, mert látom magam előtt az utat, tudom, hogy nem hajt a tatár, és azt is, hogy okos és higgadt hozzáállással képes leszek visszatérni a legjobbak közé.

– Miből merít erőt?
– Abból, hogy ha egészséges vagyok, ha rendben van a felkészülésem, ott a helyem a világ élmezőnyében, és ezt a tavalyi szezon is bizonyította. És még valamiből: látom, érzem, ésszel és szívvel is felfogom, hogy a magyar tornának szüksége van rám. Ez a sport az életem, rengeteget kaptam tőle, természetes, hogy ha tudok még adni, nem adom fel. Nem adhatom fel.