Olimpia: az ifjúsági játékokra pályázhat Budapest – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2017.09.14. 10:06
null
Christophe Dubinak tetszett a magyar pályázat (Fotó: insidethegames.biz)
Az olimpiai és paralimpiai mozgalommal foglalkozó, tekintélyes insidethegames.biz értesülése szerint Budapest is esélyes lehet a következő ifjúsági olimpia megrendezésére.

 

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ügyvezető igazgatója, Christophe Dubi azt már megerősítette, hogy valóban tárgyalásban állnak néhány lehetséges helyszínnel, melyek között Budapest is megtalálható az insidethegames.biz szerint. A portál megjegyzi, hogy bár a magyar főváros visszalépett a 2024-es olimpiai pályázattól, többször bebizonyosodott, hogy képes a nagyobb események megrendezésére – példaként megemlítve az idei vizes világbajnokságot vagy éppen a cselgáncs-vb-t.

„Nyilvánvalóan nagyon jó, kreatív pályázatuk volt, technikai szinten is sokat dolgoztak vele. Budapest olyan város, amely képes megrendezni egy olimpiát. Mindazonáltal érdekelheti őket az ifjúsági olimpia is. Bár igaz, az ifjúsági olimpia és a pályázati eljárás elsősorban olyan városokat céloz meg elsősorban, amelyek nem képesek nagyobb rendezvények megtartására” – mondta Dubi.

Az ifjúsági olimpia egyelőre keresi a helyét, eddig kettőt tartottak belőle (Szingapúr – 2010, Nanking – 2014), a következő Buenos Airesben lesz 2018-ban, de utána bizonytalan a sorsa. A jelenlegi tervek szerint 2023-ban rendeznék meg a negyediket, de szó van róla, hogy 2021-re hozzák előre.

Legfrissebb hírek

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:30

Hány éremtől estünk el doppingvétség miatt? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 6. rész

Egyéb egyéni
2025.07.22. 08:25

Az Orosz Kézilabda-szövetség csapatainak nemzetközi visszatérésére számít

Kézilabda
2025.07.20. 12:31

A magyar atlétika első olimpiai bajnoka

Népsport
2025.07.15. 09:30

Három év múlva kezdődik az olimpia Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.07.14. 21:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 5. rész

Egyéb egyéni
2025.07.14. 12:20

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33
Ezek is érdekelhetik