Universiade: magyar érmek atlétikában; női pólósaink elődöntősök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.26. 19:03
Gyürkés Viktória ezüstérmet nyert 3000 méteres akadályfutásban, Kozák Luca pedig bronzot 100 méter gáton a tajvani universiadén. Récsei Rita 20 kilométeres gyaloglásban 4. lett, míg Rivasz-Tóth Norbert a 6. helyet szerezte meg gerelyhajításban. Női vízilabda-válogatottunk Franciaország 7–4-es legyőzésével az elődöntőbe jutott. Gyurta Gergely negyedik lett 400 méteres vegyes úszásban.

Gyürkés a szombati versenynap atlétikai zárószámában nagyon jól osztotta be az erejét és remekül hajrázva végzett a második helyen. A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint „az élcsoporttal folyamatosan kontaktusban levő” Gyürkés a táv második felében egyre magabiztosabban közelített a dobogós pozícióban futókhoz, az utolsó körben már a harmadik helyen haladt, majd a célegyenesben még egyet előrelépett és 9:52.17 perccel lett második.

Kozák Luca a döntős mezőny élcsoportjában futva 13.19 másodperccel végzett harmadikként. Ugyanitt Kerekes Gréta 13.38-cal hatodik lett.

Kozák és Gyürkés a magyar küldöttség kilencedik, illetve tizedik érmét szerezte az egyetemisták és főiskolások tajpeji versenyén.

Atlétikában szombaton jutottak még további helyezések is a magyaroknak: Récsei Rita 20 kilométeres gyaloglásban 1:43:46 órás eredménnyel negyedik, Rivasz-Tóth Norbert gerelyhajításban 78.42 méterrel hatodik, Gyurátz Réka kalapácsvetésben 64.14-gyel kilencedik, Venyercsán Bence 20 km-es gyaloglásban 1:39:48-cal 17. lett.

Úszásban Gyurta Gergely – az universiade honlapja szerint – 4:17.70 perces idővel negyedikként csapott célba 400 méter vegyesen.

Női vízilabdában a magyarok a franciák 7–4-es legyőzésével bejutottak az elődöntőbe, ahol vasárnap az oroszokkal mérkőznek.

Női kosárlabdacsapat a 9–12. helyért rendezett összecsapáson 68–54-re megverte az argentinokat, így hétfőn a kilencedik helyért játszik a portugálokkal.

Gyorsasági görkorcsolyában Dieterle Fábián István tizedik lett a maratoni versenyben 1:07:21.506 órás eredménnyel. A nőknél Gardi Dominika (1:27:46.670) a 15., Sántha Blanka (1:27:47.807) a 17., Török Réka Szabina (1:27:53.830) a 22., Kopilovic Eleonóra (1:28:02.668) pedig a 23. helyen végzett.

Teniszben a Madarász Gergely, Kapitány Krisztina vegyes páros 6:4, 6:3-ra kikapott a harmadik fordulóban egy dél-koreai kettőstől, így nem jutott a negyeddöntőbe.

Tekvandóban a magyar női csapat – Patakfalvy Csenge, Kotsis Edina, Gonda Evelyn összeállításban – a negyeddöntőig jutott, ott 13–12-es vereséget szenvedett a lengyelektől, ezzel ötödikként zárt.

Mint ismert, a korábbi napokon a vívók hatszor, az úszók pedig kétszer állhattak dobogóra. Kardvívásban Szatmári András és Márton Anna, tőrben pedig Kreiss Fanni győzött, míg párbajtőr egyéniben Bányai Zsombor, csapatban a Bányai, Siklósi Gergely, Berta Dániel és Cho Taeun Sándor négyes, illetve a női kard csapatversenyben a Márton, Mikulik Júlia, Katona Renáta, Záhonyi Petra kvartett lett második. Gyurta Gergely 1500 méteres gyorson, Biczó Bence pedig 200 pillangón harmadikként zárt.

Legfrissebb hírek

Sulyán Alexa hatalmas országos csúccsal győzött 200 méteren a fedett pályás atlétikai ob-n

Atlétika
2025.02.23. 18:15

Kozák Luca nem jutott döntőbe 60 méter gáton Liévinben

Atlétika
2025.02.13. 21:14

Kozák Luca: Az olimpia után nagyon elfáradtam, és nem csak fizikailag

Egyéb egyéni
2025.02.11. 17:30

Takács Boglárka: Próbáltunk fizikailag hozzáerősödni a mezőnyhöz

Atlétika
2025.01.31. 10:28

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Kozák Luca akár gyerekvállalás mellett is felkészülne a 2028-as olimpiára

Atlétika
2025.01.24. 14:58

Kozák Luca és Molnár Attila már biztos fedett pályás Eb-résztvevő

Atlétika
2025.01.22. 07:27

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02
Ezek is érdekelhetik