Olimpia: Los Angeles rendezi a 2028-as játékokat – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 19:51
null
Los Angeles 2028-ban rendezhet harmadszor olimpiát (Fotó: tpsdave)
Sajtóértesülés szerint megszületett a megállapodás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőivel, ennek értelmében Los Angeles rendezi a 2028-as olimpiát. A NOB hétfő este megerősítette: Los Angeles felajánlotta, hogy megrendezi a 2028-as olimpiát.

 

A NOB elnöke, Thomas Bach közleményében üdvözölte a döntést, akárcsak Anne Hidalgo, Párizs polgármestere.

A Los Angeles Times hétfőn számolt be arról, hogy megegyezés született a NOB-bal a Los Angeles-i rendezés kapcsán, amely egyben „kikövezi az útját annak, hogy a 2024-es játékokat Párizsnak ítéljék oda”.

A NOB július 11-én döntött arról, hogy szeptember 13-án a 2024-es mellett a 2028-as nyári játékok rendezőjét is bejelenti. Ennek ugyanakkor előfeltétele, hogy a három fél – a két város és a NOB – megegyezzen, s ezt a megállapodást hagyhatja majd jóvá Limában a NOB tagsága.

A kaliforniai város polgármestere, Eric Garcetti korábban úgy fogalmazott, Los Angeles kész arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén átengedje a francia fővárosnak a 2024-es házigazdai szerepet. Párizs már korábban jelezte, hogy csak a 2024-es olimpia érdekli, míg Los Angeles nyitott volt a 2028-as rendezésre is.

A NOB történetében másodszor fordulhat elő, hogy egyszerre két házigazdát jelentenek be: 1921 júniusában Párizs az 1924-es, Amszterdam pedig az 1928-as olimpiát kapta meg.

A francia főváros 1900-ban és 1924-ben volt házigazda, viszont sikertelenül kandidált az 1992-es, a 2008-as és a 2012-es játékokra. Los Angeles 1932-ben és 1984-ben rendezett eddig ötkarikás játékokat.

Az Egyesült Államokban legutóbb – Atlantában – 1996-ban volt nyári olimpia, míg New York és Chicago eredménytelenül pályázott a 2012-es és a 2016-os rendezésre.

A 2024-es játékokra Boston, Hamburg, Róma és Budapest is jelentkezett, de ez a négy város visszalépett a pályázattól.

Legfrissebb hírek

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02

Los Angeles 2028: az öttusát a városi sportok között rendezik meg

Egyéb egyéni
2025.04.16. 09:23

Párizs 2024: több mint 200 ezer eurós bevétel a jótékonysági árverésen

Párizs 2024
2025.04.15. 11:37

Los Angeles 2028: hat 50 méteres úszószám is bekerült a programba

Egyéb egyéni
2025.04.10. 09:27

Tizenkét csapatos lesz a női vízilabdatorna a Los Angeles-i olimpián

Vízilabda
2025.04.09. 22:16

Schmidt Ádám szerint Los Angelesben ott lesznek az orosz és a fehérorosz sportolók is

Egyéb egyéni
2025.04.07. 12:05

Számos NFL-sztár szeretne ott lenni a Los Angeles-i olimpián

Amerikai sportok
2025.04.04. 13:43

Néha azért sportról is szólt az ének

Népsport
2025.04.04. 11:01
Ezek is érdekelhetik