Utánpótlás: jön a jubileumi Nagy Sportágválasztó a hétvégén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.24. 16:40
Száznyolc sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők edzők és szakemberek irányításával pénteken és szombaton a jubileumi, 20. Budapesti Nagy Sportágválasztón a Merkapt Sportközpontban.

„Nagy büszkeség a jubileumi esemény, vagyis az, hogy a kezdeményezés megélte a tizedik évet” – mondta Kiss Gergely, a Nagy Sportágválasztó szóvivője az esemény szerdai sajtótájékoztatóján. Kiss Gergely, a Nagy Sportágválasztó szóvivője az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szerint jó ötlet volt életre hívni egy olyan rendezvényt, mely közel hozza a gyerekekhez és a családokhoz a sportot, s ahol lehetőség van sportoló példaképekkel, olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmes versenyzőkkel találkozni. Hozzátette, reméli, hogy az idén is elérik, sőt, túlszárnyalják az eseményenkénti több mint 20 ezres látogatói számot.

Imre Géza olimpiai ezüstérmes, világbajnok párbajtőrvívót tavaly ősszel megdöbbentette a sportágválasztón tapasztalt hatalmas érdeklődés, melyhez hozzájárult a riói olimpia sikere is. A BHSE vívója elmondta, hogy egyesülete több szakosztállyal lesz jelen a hétvégén, vele pedig pénteken találkozhatnak az érdeklődők.

Storcz Botond háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki a kezdetektől résztvevője az eseménynek, kiemelte, hogy sportágának standja előtt mindig sokan várakoznak.

„A válogatott sportolók érzik annak a felelősségét, hogy személyes jelenlétükkel sok gyereket csábíthatnak a rendszeres mozgásra” – mondta Storcz Botond, aki az idén újraindult olimpiai ötpróba mozgalom kajak-kenu sportágfelelőseként kiemelte, hogy a Nagy Sportágválasztón olimpiai ötpróba pontokat is lehet majd gyűjteni.

A mindkét napon 9 és 17 óra között látogatható ingyenes esemény nyitónapja a hagyományoknak megfelelően ezúttal is az előre bejelentkezett oktatási intézményekből érkező csoportoké, míg szombaton a családokat várják a szervezők.

A Nagy Sportágválasztó lesz a helyszíne a Mol Tehetségtámogató Program sport kategóriája idei eredményhirdetésének, a díjakat Szilágyi Áron kétszeres ötkarikás bajnok kardozó adja majd át.

Legfrissebb hírek

Már a nagyközönség számára is elérhető Nagy János sportágválasztó enciklopédiája

Egyéb egyéni
2023.01.06. 14:37

Nagy Sportágválasztó: az őszi eseményt is törölték

Egyéb egyéni
2020.08.04. 22:05

Nagy Sportágválasztó: formabontó sorozatot indítottak

Egyéb egyéni
2020.02.22. 11:53

Nagy Sportágválasztó: megtartották a 25. eseményt

Egyéb egyéni
2019.09.16. 10:09

Nagy Sportágválasztó: több mint 100 sportág ingyenesen

Egyéb egyéni
2019.09.05. 14:10

Téli Sportágválasztó: 21 sportágat lehet kipróbálni

Téli sportok
2019.01.16. 20:02

Nagy Sportágválasztó: rekordkísérlet szombat délben

Egyéb egyéni
2018.09.12. 13:52

Nagy Sportágválasztó: a vitorlázás és a hőlégballonozás is bekerült

Egyéb egyéni
2018.05.22. 15:41
Ezek is érdekelhetik