Már a nagyközönség számára is elérhető Nagy János sportágválasztó enciklopédiája

Vágólapra másolva!
2023.01.06. 14:37
null
Már a nagyközönség számára is elérhető Nagy János sportágválasztó enciklopédiája (Fotó: Getty Images)
Az új évre a nagy nyilvánosság számára is hozzáférhetővé vált Nagy János olimpikon birkózó 2019-ben megjelent Hogyan válasszak sportágat? című könyve.

A kiadványt angol és magyar nyelven 2019 novemberében mutatták be, a nem sokkal később kitört koronavírus-járvány miatt viszont az elmúlt években a szélesebb körű terjesztés helyett az enciklopédia gondozói arra koncentráltak, hogy könyvtárakhoz és iskolákba juttassák el a kiadványt. Ennek révén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az UNESCO támogatásával készült könyv több mint 3000 példányban került iskolákba, emellett már 650 könyvtárban is megtalálható határon innen és túl.

A barcelonai olimpián a szabadfogásúak 74 kilogrammos kategóriájában hetedik helyezett Nagy János pénteken az MTI-nek elmondta, mostanra már arra tudnak koncentrálni, hogy a nagy nyilvánosság is hozzáférjen a kötethez, melyet a Nagy Sportágválasztó weboldalán, a sportagvalaszto.hu oldalon lehet megrendelni.

„Elsődleges célunk, hogy a nemzetközi sportágválasztó enciklopédia használatával Magyarországon és világszerte segítsük a fiatalok számára a megfelelő sportág kiválasztását. Kiadványunk arra kívánja ösztönözni a fiatalokat, hogy a számítógépek és a mobiltelefonok világa mellett találják meg és válasszák ki a könyvből azt a sportot, amely az alkatukhoz és a személyiségükhöz leginkább illik, hogy örömüket lelhessék abban, amit csinálnak” – mondta Nagy János.

A kötet – melyet többek között a NOB lektorált – az aktuális nyári és téli olimpiai sportágak mutatja be és népszerűsíti. Az egyes sportágakról szóló részek a nemzetközi sportszövetségek jóváhagyásával kerültek a kötetbe.

Nagy János tervei szerint az enciklopédia minden négy évben frissül majd az aktuális olimpiai sportágakkal és szabályváltozásokkal, illetve dolgoznak már a második köteten is, amely a nem olimpiai sportágakat fogja tartalmazni.

Legfrissebb hírek

Informatív online útmutató a megfelelő sport kiválasztásához

Egyéb egyéni
2024.04.17. 17:52

Nagy Sportágválasztó: az őszi eseményt is törölték

Egyéb egyéni
2020.08.04. 22:05

NB I: Gazdag, Zubkov, Zsótér – az idény 15 emlékezetes gólja

Labdarúgó NB I
2020.05.29. 11:21

Nagy Sportágválasztó: formabontó sorozatot indítottak

Egyéb egyéni
2020.02.22. 11:53

Ökölvívás: megkéselték a Csonttörőt legyőző Barriost

Ökölvívás
2020.01.03. 09:54

Nagy Sportágválasztó: megtartották a 25. eseményt

Egyéb egyéni
2019.09.16. 10:09

Nagy Sportágválasztó: több mint 100 sportág ingyenesen

Egyéb egyéni
2019.09.05. 14:10

Kaposvár: öt év után távozik a rutinos belső védő

Labdarúgó NB I
2019.07.19. 09:41
Ezek is érdekelhetik