Súlyemelés: Aján Tamás maradt a nemzetközi szövetség elnöke

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2017.05.29. 13:11
A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) hivatalos honlapján közölte, hogy a bangkoki kongresszuson újabb négy évre a szervezet eddigi vezetőjét, Aján Tamást választották meg elnöknek. A magyar sportdiplomata, a NOB tiszteletbeli tagja ötödik ciklusát kezdheti meg az IWF élén.

A választás előtt még heten pályáztak a posztra, a szavazás előtt azonban négyen visszakoztak, a katari Mohamed Juszef Al-Mana pedig fenntartva jelöltségét kampánybeszédében jelentette be visszalépését Aján Tamás javára.

Így az elnöki posztot 2000 decembere óta betöltő (1976-tól 24 éven keresztül főtitkár) Aján Tamás egyetlen kihívója az európai szövetség elnöke, Antonio Urso volt, aki négy éve is kandidált a tisztségre. Akkor 80:55, most 86:61 arányban maradt alul.

Urso a kampány során többször kritizálta az IWF-et és Ajánt, mondván, hogy nem egészséges és nem etikus több mint 40 évig (a főtitkári időszakát is beleszámította) egy sportágat vezetni, a súlyemelésnek megújulásra, vérfrissítésre, demokratikusabb irányításra van szüksége. A sok doppingesetet rendkívül károsnak tartja, és célja lett volna a WADA-val átnézetni az IWF antidopping programját.

Arról is említést tett egy nyilatkozatában, hogy az IWF bankban fektet 37 millió dollárt, holott ebből jó cégként profitot kellene termelnie, tévéközvetítési jogokat vásárolnia, és jobban segíteni a fejlődni akaró, de a körülmények miatt ebben akadályozott országokat.

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: Ádámfi Attila, az IWF alelnöke optimista, túl is teljesítették a NOB elvárásait

Egyéb egyéni
2023.10.13. 07:00

Súlyemelés: az IWF-kongresszus sportágmentő tervet fogadott el Rijádban

Egyéb egyéni
2023.09.12. 22:51

Súlyemelés: az orosz versenyzők semlegesként indulhatnak

Egyéb egyéni
2023.05.13. 14:51

Súlyemelés: az IWF mindenben meg akar felelni a NOB-nak

Egyéb egyéni
2023.03.28. 13:39

Súlyemelő Eb: nem indulhatnak oroszok és fehéroroszok

Egyéb egyéni
2023.03.23. 15:02

Súlyemelés: egyetlen szavazat döntött, az olasz nyert

Egyéb egyéni
2022.06.30. 21:21

Súlyemelés: Ádámfi Attila lett a nemzetközi szövetség egyik alelnöke

Egyéb egyéni
2022.06.26. 12:11

Súlyemelés: Aján Tamás örökös eltiltást kapott a CAS-tól

Egyéb egyéni
2022.06.16. 16:38
Ezek is érdekelhetik