Olimpia 2024: Párizsban járt a NOB szemlebizottsága

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.16. 09:58
A párizsi szervezőbizottság csak a 2024-es rendezés esetén tudja garantálni, hogy az eredetileg tervezett helyszínen épül meg az olimpiai falu – tudatták a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szemlebizottságával a francia szervezők.

A tervek szerint a Seine-Saint-Denis városrészben, 1.7 milliárd euróból (525 milliárd forint) felépülő falu csak akkor tud eredetileg kitűzött szerepének eleget tenni, ha Párizs 2024-ben rendezhet olimpiát, ugyanis a fejlesztések mindenképpen elkezdődnek, és a vezetők jelezték, nem tudják négy évvel eltolni a projektet.

„Semmit sem tudunk garantálni 2024 után, ugyanis már megállapodtunk a helyi hatóságokkal az építkezésről, és nem tehetjük meg, hogy négy évig jégre tesszük az egészet” – jelentette ki a pályázat vezetője, Tony Estanguet, arra utalva, hogy a NOB azt fontolgatja, Párizs és Los Angeles közül a vesztes pályázó megkapná a 2028-as rendezést.

Anne Hidalgo polgármester hozzátette: az 50 hektáros területen, ahol nagyon magas a munkanélküliség, mindenképpen megépülnek a tervezett házak, és oda 2024 után be is költöznek az új lakók, akármilyen döntést is hoz a NOB.

Az olimpiai faluban - mely kevesebb mint két kilométerre helyezkedik el a versenyek fő helyszínétől – 3000 új otthon épül 2024-re, így ha Párizs rendezheti az ötkarikás játékokat, a sportolók 84 százaléka 25 perc alatt eljuthat a versenyekre.

A NOB szemlebizottságának vezetője, Patrick Baumann elégedetten nyilatkozott a párizsi tervekről. Elmondta, minden garanciát megkaptak, amire szükség volt. Kiemelte, nemcsak az olimpiai faluval, hanem a tervezett új uszodával kapcsolatban is „mindent rendben”.

A NOB szeptember 13. és 17. között esedékes 130. kongresszusán a szavazók Párizs és Los Angeles közül választhatják ki a 2024-es házigazdát, miután Boston, Hamburg, Róma és Budapest visszalépett a pályázattól.

Legfrissebb hírek

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2025.07.09. 19:52

Megérkeztek az új bronzérmek Párizsból

Egyéb egyéni
2025.07.09. 16:46

Quint a javából: krémkávé az utókornak – harminc éve hunyt el a hatszoros olimpiai bajnok Kovács Pál

Népsport
2025.07.08. 07:33

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 4. rész

Egyéb egyéni
2025.07.07. 16:18

Olimpia 2036: India új generációt inspirálna

Egyéb egyéni
2025.07.02. 14:36

Újra teljes intenzitással edz Gazsó Alida Dóra

Kajak-kenu
2025.07.02. 12:18

Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 3. rész

Egyéb egyéni
2025.06.30. 13:49

Véget ért a Bach-korszak, elkezdődik a Coventry-éra a Nemzetközi Olimpiai Bizottság élén

Egyéb egyéni
2025.06.24. 07:06
Ezek is érdekelhetik