1000 perc edzés 1 perc csillogásért: a legkeményebben dolgozó magyar lányok

Van egy ritmikusgimnasztika-mém, ami elég sokat elárul a sportágról.

„Csináld meg még egyszer, nem volt jó!”
„Csináld meg még egyszer, nem volt elég jó!”
„Csináld meg még egyszer, mert most meg nem láttam!”

Hát, így. Vagy még ennél is keményebben. Tekerjük vissza egy kicsit az idő kerekét!

Hétfő délelőtt, még négy nap a budapesti Európa-bajnokság nyitányáig. Küldöttség még nem jött, az edzőcsarnok nyolc szőnyege csak a magyar válogatotté. Kis Alexandra, Váray Míra és Pigniczki Fanni egymást váltja a szőnyegen. Egy feketében, egy pirosban, egy rózsaszínben. Mellettük a juniorok gyakorolnak. Az edzők pedig sasszemmel figyelnek és le is csapnak – minden hibára.

„Ha lóg a lábfejed, akkor az azt jelenti, nem kontrollálod a testedet! Minden testrészed egy eszköz ahhoz, hogy hibátlan gyakorlatot csinálj, de az agyad irányítja! Tessék kontroll alatt tartani!” – hangzik a tanács.

„Bátorság! Bátornak kell lenni!” – jön az újabb. „Higgadt fej!” – itt még egy. „Szükség van a tiszta, okos fejedre!” – ez Pigniczki Fanninak szól, és egy ölelés követi. Aztán jöhet megint a gyakorlat. Még egyszer. Újra. Sokadszor. Kergetve a hibátlanságot. A tökéletességet.

Ha nem zenére, a központi szőnyegen dolgozik valaki, akkor kimegy a szomszédos szőnyegre. Zene nélkül próbál elemeket. Ez szinte hipnotikus. Nincs zene, csak memóriából dolgozik a tornász. Csak léptek, az ugrások dobbanásai, a szer hangjai, puffan a labda, koccan a buzogány, suhog a szalag. Csak a test zenél. Kontroll alatt.

EGY PERC CSILLOGÁSÉRT EZER PERC MUNKA

Minden sportoló közül a ritmikus gimnasztikázók edzenek a legtöbbet egyetlen versenypercért. Egy elit rg-s tényleges versenyzéssel – amikor a szőnyegen dolgozik – legfeljebb két-három órát tölt el egy évben. Közben viszont edz 1600–2300 órát. Ha 2 óra versenyidővel számolunk – ez még sok is, hússzor négy másfél perces gyakorlat – és 2000 óra éves edzésmennyiséggel, akkor minden egyes gyakorlatpercért 1000 percet kell edzéssel tölteni. Egy perc csillogásért 1000 percet izzadni.

Ez azért elképesztő. Igénybe veszi a tornászt testben, igénybe veszi fejben. Fel kell dolgozni a monotóniát, a sok ezredszer ismétlődő zenét (vajon meggyűlölik-e szívből egy versenyidény után?), azt hogy valami nem jó, nem elég jó, sosem elég jó. Na, jó. Néha elég jó.

„Nagyon szép volt mindkét ugrás, eltűnt a reggeli megfontoltságod! Most sokkal jobban pörögsz! A reggeliekhez képest ez sokkal levegősebb volt, akkor megfontolt maci voltál, most nem!”

Deutsch-Lazsányi Erika közben elmagyarázza a fentiekhez kapcsolódva a nehéz és a levegős, habkönnyű piskóta közti analógiát (lefordítva: az Eb-n négy szerrel induló Kis Alexandra délelőtt az előbbi, délután az utóbbi volt), a tornászoknak aztán van egy perc fújásuk.

Összevigyorgás a szomszéd szőnyegen fekvő Váray Mírával. Aztán megy tovább minden. Pénteken „előadás”, a három magyar tornászlány élete első Európa-bajnokságára készül. A junior kéziszercsapatnak szintén ez lesz az első igazán nagy megméretése.

NEM TÖBBET, OKOSABBAN

A fent említett elképesztő edzésmennyiség megkerülhetetlen, ha az elit ritmikus gimnasztikáról van szó. A sportvilág mozgásművészei képességeiket tekintve valahol egy balerina, egy cirkuszi hajlékonyságművész, egy zsonglőr és egy nindzsa metszéspontjában helyezkednek el, ráadásul közben még mosolyognak is.

A szerdai pódiumedzésen a fehérorosz Alina Harnasko egymás után három olyan elemet mutat be, hogy a fotósok döbbenten kapaszkodnak a gépükbe, mert nem hiszik el, amit láttak. Csapattársa, Kacjarina Halkina a szőnyeg szélén unatkozik kicsit, dob két olyat a saját szórakoztatására, hogy egy épp arra járó tornász szemöldöke a homlokára szalad, és ott is marad jó ideig.

Nos, ehhez tényleg kell hat-nyolc óra gyakorlás heti hat napon át. Sokáig a mennyiség volt „az” adu. A bolgár aranylányok egyike, a kilencszeres világbajnok Bianka Panova önéletrajzában írta le, mit érzett, amikor még éjfél után is edzenie kellett, amikor hajnalban kezdte a munkát. Éjsötét szadizmusnál hízelgőbb jelzőt nem talált.

„Neska Robeva azt követelte, hogy hiba nélkül dolgozzunk, és maradjunk csendben. Egy dolgot felejtett el. Ha nem tudod beletenni a szíved a munkába, akkor minden hiába. Nem lehet úgy művészetet alkotni, ha nincs benne a lelked. És a lelkünk már rég elhagyott minket, hogy kimeneküljünk ebből a rémálomból” – írta önéletrajzában.

Ez azért megváltozott. A rengeteg gyakorlást kiváltani ugyan nem lehet (kezdjük azzal, hogy egy teljes bemelegítés is lehet két óra...), de az őrült túlterhelés helyett egyre inkább eluralkodik az az elv, hogy nem többet, hanem okosabban és jobban kell edzeni. Egyre nagyobb szerepet kap a test mellett a fej is – a mentális felkészítés kulcsfontosságú.

Mert a ritmikus gimnasztika könyörtelen sportág, mint azt a legnagyobb világsztárok is megtapasztalhatták. Lehet valaki egy teljes olimpiai cikluson keresztül sportága legjobbja, ha a legfontosabb eseményen, az ötkarikás döntőn egyet ejt.

Négy év tökéletes munka, és két másodpercen belül oda az álom. Alina Kabajeva vagy Jana Kudrjavceva tudna mesélni. Az említett Panova is, aki a világon elsőként érte el a tornásztökéletességet, nyolc tízpontos gyakorlatot egy hétvégén – a szöuli olimpián elkövetett hibája viszont véget vetett ötkarikás aranyálmainak. Neki is kellett hozzá vagy két másodperc. Nem elég a test, nem elég a kontroll, nagyon kell a fej is. És egy csendes edzésforradalom is végbemegy lassan.

„Az elmúlt években sokkal nagyobb lett a kooperáció edzők és tornászok között, és az atmoszféra is sokkal humánusabb. Meg kell érteni: az rg sem olyan sport, amelyben mindig, gondolkodás nélkül azt kell tenni, amit az edző mond. Gondolkodó tornászokra van szükségünk – persze a tiszteletet így is meg kell adni! Egyre több a begyűjthető információ, amivel segíteni tudjuk a versenyzők felkészítését. Más sportágakból átvett eszközök sora jelent meg a fizikális felkészítéshez. Egyre többen használnak videotechnológiát, mert így a tornászok kapnak egy külső képet magukról, pontosan látják, mit csinálnak, analizálni tudjuk együtt a hibákat. Ez az egyik legnagyobb segítség a lányoknak. Persze a rengeteg munkát nem lehet megspórolni, ez egy nagyon edzés- és időigényes sportág” – mondta a Nemzeti Sportnak a portugál edző és versenybíró Adriana Castro, aki a sportág egyik legfontosabb szakmai műhelyében, Ukrajnában tanult évekig.

A MINŐSÉGNEK ÁRA VAN

Az „okosabban edzeni” elv legmagasabb szintű megvalósítását a világelső oroszoknál figyelhetjük meg, akik novogorszki edzőkomplexumukban mindent bevetnek annak érdekében, hogy biztosítsák hegemóniájukat. A legjobb szakmai háttér, infrastruktúra, illetve a messze legnagyobb költségvetés is az oroszoké, akik ugyanakkor az innovációra is nagy hangsúlyt fektetnek.

A novogorszki komplexumban az edzőszőnyegeket bekamerázták, a tornászok és edzők óriási kivetítőn nézhetik vissza a technikai vagy végrehajtási hibákat, és korrigálhatják azokat. Az rg-seket hatalmas stáb kíséri a versenyekre – a budapesti Eb-n az orosz „háttéregység” tizenhárom főből áll. A delegációvezető és szakmai főnök Irina Viner-Uszmanova mellett öt edző, két koreográfus, négy fizikoterapeuta és a csapatorvos dolgozik a tornászokkal.

Két példa arra, hogy a háttér mennyiben segíti az oroszok munkáját. Az Európa-bajnokságra érkező Averina ikrek, Arina és Dina 13 éves korukban kerültek a válogatotthoz, de annyira apró termetűek voltak, hogy a szakmai stáb nem tudta eldönteni, megfelelően terhelhetőek-e. Endokrinológushoz küldték vizsgálatra a két kislányt, aki azt kérte edzőjüktől, Vera Satalinától, hogy csökkentse ötven százalékkal a terhelést fejlődésük érdekében. Satalina nagyot nézett, de hallgatott az orvosra, és hosszú ideig arra koncentráltak, hogy a két iker minél jobban megerősödjön.

A másik nagy fejlődéstörténet a riói olimpiai bajnok Margarita Mamuné, aki abszolút nem versengő beállítottságú és rendkívül ideges típus – edzője, Amina Zaripova szerint mentálisan az élsportoló tökéletes ellentéte. Három elbaltázott világverseny után Mamunt nem rúgták ki a válogatottból (korábban biztosan ez történt volna), hanem az edzők feltették a kezüket: ők tehetetlenek, segítség kell. A tornásznő pszichológusokkal kezdett dolgozni. A hároméves munka vége: az örök második Mamun a riói olimpiai döntőben hibátlan versenyzéssel nyert aranyérmet.

Az oroszok egyik legjövedelmezőbb húzása az, hogy más nemzetek versenyzőit is beengedik Novogorszkba. Az érkezők topkategóriás szakemberekkel és körülmények között készülhetnek, az oroszok pedig szintén tanulhatnak, no meg sportdiplomáciai kapcsolatokat építhetnek és beszedhetik az alacsonynak nem mondható „tandíjakat”. A dél-koreai olimpiai 4. Szon Jon Dzse havi húszezer amerikai dollárt (kb. 5,6 millió forintot) fizetett azért, hogy az oroszokkal tréningezhessen.

A minőségnek (itt is) ára van.