Torna Eb: Berki és Kállai csak lólengésben indul Kolozsváron

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.04. 12:36
A férfiaknál az olimpiai, világ és Európa-bajnok Berki Krisztián mellett Kállai Zoltán, Kardos Botond, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Boncsér Krisztián, valamint tartalékként Schweigert Dávid alkotja a magyar csapatot az április 19-én kezdődő kolozsvári egyéni torna Európa-bajnokságon.

Sóvágó Lajos szövetségi kapitány keddi tájékoztatása szerint Berki és Kállai szerspecialistaként csak lólengésben, míg Kardos és Babos egyéni összetettben, mind a hat szeren szerepel. Az előzetes tervek szerint Vecsernyés nyújtón és korláton, Boncsér pedig a talaj mellett nyújtón és ugrásban mutatkozik be.

A hétvégi országos bajnokság után hétfőn Tatára utazott a férfi válogatott, hogy ott folytassa a felkészülést a kontinensviadalra. Berki ugyanakkor továbbra is a Tornacsarnokban gyakorol. Néhány tornászra az Eb-ig még egy megmérettetés vár, a Kardos, Schweigert, Selmeczi Bánk, Vida Kornél, Vágner Levente és Bilics Bence összetételű együttes péntektől vasárnapig a Gdanskban sorra kerülő csapatversenyre utazik Lengyelországba.

Jövő szerdán a budapesti Tornacsarnokban rendeznek egy nyilvános ellenőrző versenyt, ahol Berki kivételével az Eb-csapat minden tagja bemutatja gyakorlatát, így lehetőségük nyílik arra, hogy versenykörülmények között, pontozóbírók előtt szerepeljenek.

„Kardos és Babos indul egyéni összetettben az Eb-n, és amilyen teljesítményt a szer országos bajnokságon láttam tőlük, arról azt kell, mondanom, hogy biztató az Európa-bajnokság szempontjából. Berki Krisztián lólengésben dicséretesen szerepelt a hazai mezőnyben és várjuk tőle, hogy ugyanezt a gyakorlatát tökéletesen megcsinálja majd az Eb-n is, és elfoglalja a megérdemelt helyét az európai mezőnyben is” – mondta Sóvágó Lajos.

A háromnegyed részben összeállt női csapatot Draskóczy Imre szövetségi kapitány hétfőn jelentette be. Eszerint Kovács Zsófia, Böczögő Dorina és Dévai Boglárka helye már biztos, a válogatott negyedik tagját pedig később, várhatóan a most hétvégi, kiskunfélegyházi verseny után jelöli ki a szakvezető.

 

Legfrissebb hírek

Mészáros a világ élvonalába tartozik a kapitány szerint

Torna
18 órája

Torna-vb: Carlos Edriel Yulo 2021 után nyert ismét ugrásban

Egyéb egyéni
20 órája

Torna: Mészáros Krisztofer hetedik, Székely Zója nyolcadik lett a vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.24. 12:28

Torna: Mayer Gréta a 18., Székely Zója megsérült a vb-n

Torna
2025.10.23. 16:08

Torna-vb: három magyar döntős hely!

Torna
2025.10.21. 19:28

Mészáros Krisztofer: két döntőbe is bejutott a világbajnokságon

Torna
2025.10.21. 09:15

Torna-vb: rontásokkal „tarkított” nap

Torna
2025.10.19. 17:42

„A NOB is elítéli az indonéz kormány bojkottját az izraeli tornászok ellen” – Csisztu Zsuzsa jelenti Lausanne-ból

Torna
2025.10.18. 11:56
Ezek is érdekelhetik