Utánpótlás: a győri kajak-kenusok és a KSI vízilabdázói kapták az Év Műhelye díjat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 22:05
A Graboplast Győri VE kajak-kenusai és a KSI vízilabdázói vehették át a két-kétmillió forintos támogatással járó, Az év műhelye elismerést a szerdai díjátadó gálán.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB), a Decathlon és az Utánpotlássport.hu által közösen életre hívott utánpótlás-nevelési díjat a 2016-ban nyújtott teljesítmények alapján egy szakmai kuratórium ítélte oda az arra legérdemesebbnek tartott két műhelynek.

A díjat ötödször adták át, 2012-ben a Vasas vívói, 2013-ban a Kőbánya SC úszói, 2014-ben a KSI egyesülete, egy évvel ezelőtt a Graboplast Győri VE kajak-kenusai és a Vasas Akadémia leány kosarasai nyerték el.

A duplázó győri kajakosok és kenusok annak köszönhetik a mostani elismerést, hogy a szakosztály ifjú sportolói öt arany-, két ezüst- és két bronzérmet nyertek a tavalyi minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon. A teljes viadal legeredményesebb versenyzője az ifjúságiak között három aranyérmet begyűjtő Homonnai Luca lett, de arannyal tért haza a U23-as vb-ről a kenus Lakatos Zsanett, valamint a Balla Virág, Devecseriné Takács Kincső kenus kettős is, az ifjúsági maratoni Eb-n pedig Obert Ákos párosban végzett az élen.

A KSI vízipólósai azzal érdemelték ki az elismerést, hogy utánpótlás-csapataik 2016-ban minden korosztályban megnyerték a magyar bajnokságot. Szivós István szakosztályvezető büszkén tette hozzá, hogy a klub az elmúlt négy évben 28 játékost adott a korosztályos válogatottaknak.

A díjakat Bartha Csaba, a MOB főtitkára, Pósfai Gábor, a Decathlon ügyvezető igazgatója és Bruckner Gábor, az Utánpotlássport.hu főszerkesztője adta át.

A gálán bejelentették azt is, hogy Utánpótlássport 2016 címmel első alkalommal jelent meg egy olyan évkönyv, amely 40 sportág tavalyi utánpótlás eredménylistáját tartalmazza.

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
9 órája

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
16 órája

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
2025.09.09. 18:51

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
2025.09.09. 14:28

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42
Ezek is érdekelhetik