Asztalitenisz BL: győzelem, négy között a Szekszárd

Vágólapra másolva!
2017.02.10. 21:31
Bejutott a legjobb négy közé a Szekszárd AC csapata a női asztalitenisz Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő pénteki, hazai visszavágóján 3:0-ra legyőzte a francia TT Saint Quentin együttesét.

Két hete, Franciaországban bravúros, 3:2-es sikert aratott a tolnai együttes, amely ezúttal meccset sem veszített.

A sort az orosz Polina Mihajlova nyitotta, aki négy szettben bizonyult jobbnak a kínai születésű német Ran Li Kathnál, majd az első mérkőzés hőse, Madarász Dóra verte meg ugyancsak négy játszmában a román Daniela Dodean-Monteirót, aki jóval előrébb áll nála a világranglistán. Az utolsó találkozó – amelyen két szingapúri játékos csapott össze – szintén 3:1 lett „ide”, s ezzel a Szekszárd kettős győzelemmel bejutott az elődöntőbe.

„Ez vitathatatlanul a klub történetének legnagyobb sikere mondta az MTI-nek Türei Ferenc csapatvezető. – Mindenki olyan jó formában játszott, mint két hete, Franciaországban. Kettő-nulla után Lin Je is felszabadultabban játszhatott, és a közönség bíztatása is sokat segített.”

A Szekszárd a spanyol UCAM Cartagena és a lengyel KTS Siarka ZOT Tarnobrzeg párharcának továbbjutójával játszik majd a márciusi-áprilisi elődöntőben.

ASZTALITENISZ BL
NEGYEDDÖNTŐ
Visszavágó:

Szekszárd AC–TT Saint Quentin (francia) 3:0
Polina Mihajlova–Ran Li Kath 3:1 (9, 11, -6, 4)
Madarász Dóra–Daniela Dodean-Monteiro 3:1 (-10, 7, 6, 5)
Lin Je–Ceng Csien 3:1 (-4, 6, 7, 9)
Továbbjutott: a Szekszárd, kettős győzelemmel, 6:2-es összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Takács János világbajnok asztaliteniszező

Egyéb egyéni
2025.09.02. 17:07

Női asztalitenisz BL: az Európa-kupában folytatja a Budaörs

Egyéb egyéni
2025.08.31. 14:19

Asztalitenisz: második BL-csoportmeccsét is elveszítette a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.08.30. 11:27

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC női csapata a BL-ben

Egyéb egyéni
2025.08.29. 15:09

Asztalitenisz: Szudi Ádám a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2025.08.23. 15:54

Asztalitenisz: Szudi Ádám nyolcaddöntőbe jutott a bolgár WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:44

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
2025.08.18. 16:35

Asztalitenisz Grand Smash: Póta Georgina ötszettes meccsen búcsúzott Malmőben

Egyéb egyéni
2025.08.14. 21:40
Ezek is érdekelhetik