Az 52 éves játékos, aki pályafutása során 21 versenyt nyert a profi golfozók legrangosabb versenysorozatának számító PGA Touron, Idahóban szenvedett súlyos sérülést.
Love három helyen eltört kulcscsontját a baleset után rögtön, még csütörtökön megműtötték. Orvosai szerint három hónapos kihagyás vár rá.
Love-nak – aki nyolc év és három egymás utáni európai siker után vezette győzelemre az amerikai Ryder-kupa-csapatot októberben – négy éven belül ez volt a harmadik komoly műtétje, korábban a háta és a csípője miatt kellett kés alá feküdnie.