Dopping: mindkét aranyát elvették az olimpiai bajnoknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.24. 14:16
Doppingolás miatt immár hivatalosan is elveszítette mindkét olimpiai bajnoki aranyát a kazahok leghíresebb súlyemelője, Ilja Iljin.

Hazája olimpiai bizottsága jelentette be, hogy megkapta az értesítést a nemzetközi ötkarikás testülettől, a NOB-tól, amely szerint Iljinnek meg kell válnia a 2008-as és a 2012-es olimpián a 94 kilogrammos súlycsoportban szerzett aranyérmeitől.

A NOB az idei nyári játékok előtt végeztette el a pekingi és a londoni olimpiákon levett minták újraelemzését az időközben kifejlesztett korszerűbb labortechnikával, az ismételt analíziseknél elsősorban azokra a sportolókra fókuszálva, akik érmet nyertek nyolc, illetve négy évvel ezelőtt, és Rióban is medálvárományosnak számítottak. Így bukott meg Iljin is, aki – mint azt a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő-szövetség még júniusban bejelentette – az újratesztelés eredménye szerint a tiltott listás szerek közül anabolikus szteroidokat használt. A doppingoláson rajtavesztett társaihoz hasonlatosan ideiglenesen már akkor felfüggesztették az ő versenyzési jogát is.

A súlyemelő Kazahsztán egyetlen olyan sportolója, aki két olimpiai aranyat is nyert. Népszerűségéről írva az amerikai AP hírügynökség azt emelte ki, hogy Instagram-oldalának több mint 400 ezer követője van.

Legfrissebb hírek

Súlyemelés: rekordok dőltek halomra a junior ob-n

Utánpótlássport
2 órája

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Kiegyenlítettebb mezőny, kevesebb kiemelkedő eredmény a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.14. 11:11

Mitykó Veronika országos csúcsokkal lett 13. a súlyemelő vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.11. 16:10

Súlyemelő-vb: világrekord a női 77 kilósok között is

Egyéni
2025.10.08. 21:58

Hat világcsúcs dőlt meg kedden a súlyemelő-vb-n

Egyéb egyéni
2025.10.07. 22:50

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Súlyemelés: az ITA a világbajnokság alatt is tesztel

Egyéb egyéni
2025.10.06. 12:59
Ezek is érdekelhetik