Asztalitenisz: elköszönt a válogatottól ifi Eb-győztesünk

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.24. 11:36
A korábbi asztalitenisz ifjúsági Európa-bajnok Jakab János 30 évesen visszavonult a válogatottól, és edzői pályafutását helyezi előtérbe.

A Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) a Budapesten megrendezett Európa-bajnokságon kisebb ünnepséget rendezett Jakab János tiszteletére, aki ezzel hivatalosan is visszavonult a válogatottól. A sportoló a férfiválogatott tagjainak társaságában állhatott ki a Tüskecsarnok közönsége elé.

„Nem hagyom abba a pingpongot, továbbra is játszom külföldi csapatomban, emellett edzőként folytatom pályafutásomat a BVSC-ben – mondta az ünnepelt a moatsz.hu-nak. – Ezen a szinten már nem vagyok képes játszani, elsősorban makacs vállsérülésem miatt. Beért azonban egy új generáció, ezért szívesen adom át a helyet a fiatalabbnak, nem keletkezik űr a távozásommal. Húztam a válogatottságot, ameddig lehetett, de jó érzés, hogy van kire számítani, van kinek átadni a stafétát. Nagyon hálás vagyok azért, amit ebben a húsz évben kaptam. Köszönettel tartozom sportvezetőknek, kluboknak, a válogatott edzőinek és játékosainak, masszőröknek, sportpszichológusoknak. Szívem szerint reggelig sorolnék mindenkit név szerint, mert nélkülük az ember nem sokra képes."

Jaki elmondta még, hogy két szervezetbe bekerült a MOATSZ-on belül: az elnökségnek és az edzőbizottságnak is tagja lett, de elsődlegesen az edzői pályára kíván koncentrálni, abban igyekszik legalább úgy helyt állni, mint azt az asztalnál profi sportolóként tette.

Legfrissebb hírek

Női asztalitenisz BL: francia, portugál és spanyol ellenfelet kapott a Budaörs

Egyéb csapat
2025.07.20. 20:03

Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.07.10. 13:28

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa bronzérmet nyert Las Vegasban

Egyéb egyéni
2025.07.09. 10:20

Asztalitenisz: András Csaba a selejtezőben búcsúzott a Las Vegas-i Grand Smashen

Egyéb egyéni
2025.07.03. 22:26

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott a zágrábi WTT-versenyen

Egyéb egyéni
2025.06.26. 14:57

Asztalitenisz: András Csaba még versenyben van a főtábláért Zágrábban

Egyéb egyéni
2025.06.24. 20:33

András Csabát kínai klasszis állította meg Ljubljanában

Egyéb egyéni
2025.06.17. 22:07

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56
Ezek is érdekelhetik