WADA: orosz hackerek feltörték az ügynökség adatbázisát

Vágólapra másolva!
2016.09.13. 20:44
Orosz hackerek behatoltak a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) adatbázisába. Bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkhoz jutottak hozzá sportolókról, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetőznek – áll a WADA keddi közleményében.

Olivier Niggali, a szervezet főigazgatója azt írta, hogy a hackerek már közzé is tettek néhány adatot.

„A WADA elítéli a cyber-támadást, melynek célja, hogy aláássa az ügynökség tekintélyét és a nemzetközi doppingellenes rendszert” – olvasható a közleményben, melyből az is kiderül: a WADA bűnüldöző szervektől értesült arról, hogy a támadás Oroszországból indult ki.

Az elmúlt években kirobbant orosz doppingbotrány miatt indított WADA-vizsgálat szerint Oroszországban központilag irányított doppingolás zajlott éveken át. Orosz atléták ezért nem is vehettek részt a riói olimpián, és a többi sportágban sem engedték elindulni azokat, akiknek volt már korábban doppingügyük.

A riói paralimpiáról pedig – csakúgy, mint a 2018-as téli paralimpiáról – valamennyi orosz sportolót kizárták.

Legfrissebb hírek

WADA: a jelenlegi elnöknek nem lesz ellenfele a tisztújításon

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:08

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

A WADA eddig 300 orosz sportolót büntetett dopping miatt a lefoglalt minták alapján

Egyéb egyéni
2025.03.21. 13:05

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

„A bürokrácia győzött” – ezért mondott le a Kenderesi-ügy magyar CAS-bírója

Úszás
2025.03.17. 13:55

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25
Ezek is érdekelhetik