Tokió 2020: újabb sportágakat telepítenek ki a városból

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.28. 11:19
Takarékossági okokból újabb sportágak helyszíneit telepítik ki Tokióból a 2020-as olimpia szervezői.

A japán Kyodo hírügynökség szerdai közlése szerint a röplabda, az úszás, az evezés és a kajak-kenu versenyeire is várhatóan másutt kerül majd sor. Az NHK tévécsatorna úgy tudja, hogy utóbbi két sportág számára a fővárostól 400 kilométerre lévő Tome lesz a házigazda. Ennek az az egyik oka, hogy az eredeti helyszínen kevés intézkedés történt a szél és a hullámok elleni védekezésben.

A japán metropolis a pályázatában azt ígérte, hogy a 31 sportágból 28 küzdelmeit egy nyolc kilométeres sugarú körön belül rendezi meg, és csak a sportlövészet, az öttusa, valamint részben a labdarúgás lesz más városokban. Később már arról szóltak a hírek, hogy a kosárlabda, a tekvondó és a kerékpár színhelye sem Tokió lesz, utóbbinak a 145 kilométerre található Izu ad majd otthont. Izu és Tome 600 kilométerre fekszik egymástól.

A szervezők célja az, hogy új létesítmények helyett már meglévőkben helyezze el a sportágakat. A változtatásokat a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, illetve az érintett sportágak világszövetségeinek is jóvá kell hagyniuk.

A szervezőbizottságot vezető Mori Josiro júliusban elismerte, hogy hét ideiglenes olimpiai létesítmény építési költsége a tervezett 690 millió dollárról 2.6 milliárdra nőtt. Az ötkarikás játékok eredetileg 3.5 milliárdra becsült összköltsége is várhatóan jóval magasabb lesz.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított a MOB és az MTVA

Egyéb egyéni
10 órája

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 9. rész, Darnyi Tamás

Egyéb egyéni
2025.09.06. 17:13

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 8. rész, Magyar Zoltán

Egyéb egyéni
2025.09.04. 17:16

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 7. rész, Németh Miklós

Egyéb egyéni
2025.09.02. 18:09

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Héder Barna legalább 50 millió forinttal tartozhat az olimpiai stábnak

Párizs 2024
2025.09.02. 08:52

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 6. rész, Balczó András

Egyéb egyéni
2025.08.31. 17:01

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 3. rész, Papp László

Egyéb egyéni
2025.08.25. 17:01
Ezek is érdekelhetik