Golf: két trófea, 11.5 millió dollár – ez McIlroy napja volt

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2016.09.26. 10:00
null
Rory McIlroy a vasárnap elhódított két trófeával (Fotó: Reuters)
Az északír Rory McIlroy nyerte meg a golf US PGA-sorozat szezonzáró versenyét Atlantában, ahol nem csupán az elsőnek járó másfél millió dollár lett az övé, hanem a pontverseny (FedEx-kupa) győztesét megillető 10 millió dolláros (272.6 millió forint) bónusz is.

 

A korábbi világelső az atlantai viadal negyedik, utolsó napjának végjátékában játszott különösen kiemelkedően. A 27 éves golfozó három lyukkal a vége előtt még három ütés hátrányban volt az éllovas mögött, ám az utolsó szakaszokat bravúrosan teljesítette, s a 18. lyuk után már hármas holtversenyben állt az élen az amerikai Ryan Moore-ral és Kevin Chappell-lel.

A szétütésben Chappell már az első lyukon kiesett, McIlroy és Moore viszont egészen a negyedik extra pályáig küzdött egymással, s végül az északír nyert.

Moore-t a másodiknak járó 752 250 dolláros (20.5 millió forint) pénzdíj mellett az vigasztalhatja, hogy Davis Love III, az amerikai válogatott Ryder-kupa-kapitánya neki adta az utolsó kiadó helyet a csapatában, mely péntektől vasárnapig a minnesotai Chaskában mérkőzik meg Európa legjobbjaival.

TOUR CHAMPIONSHIP, ATLANTA
Az élcsoport

1. Rory McIlroy (északír) 268 ütés (68, 70, 66, 64) – szétütés után
2. Kevin Chappell (amerikai) 268 (66, 68, 68, 66)
3. Ryan Moore (amerikai) 268 (70, 68, 66, 64)

A FedEx Cup idei rájátszásának versenyei és győztesei
The Barclays, Farmingdale: Patrick Reed (amerikai)
Deutsche Bank Championship, Norton: Rory McIlroy (északír)
BMW Championship, Carmel: Dustin Johnson (amerikai)
Tour Championship, Atlanta: Rory McIlroy (északír)

Legfrissebb hírek

Golf: Tiger Woods hét hónap után versenyez újra

Egyéb egyéni
2025.02.08. 08:52

Háztartási baleset érte a világelső golfozót, egy ideig nem játszhat

Egyéb egyéni
2024.12.28. 14:09

A PGA Tour párosa lesöpörte a LIV legjobbjait a Las Vegas-i golfmeccsen

Egyéb egyéni
2024.12.18. 12:13

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

Az Egyesült Államok visszavágott Európának, elhódította a Solheim-kupát

Egyéb egyéni
2024.09.15. 22:34

Az ezüst és a bronz után megvan neki az olimpiai arany is: az új-zélandi világklasszis győzött női golfban

Párizs 2024
2024.08.10. 18:19

Nagy izgalmak női golfban, a két éllovas azonos ütésszámmal várja az utolsó fordulót

Párizs 2024
2024.08.09. 18:30

Svájci játékos állt az élre a női golfozóknál, és óriásit játszott a mezőny papíron leggyengébb tagja is

Párizs 2024
2024.08.08. 19:00
Ezek is érdekelhetik