Triatlon: az Ironman 70.3 szervezője szerint kiváló volt a víz minősége

Vágólapra másolva!
2016.08.05. 18:24
A Lágymányosi-öböl vize hetekkel és közvetlenül az Ironman 70.3 verseny előtt, valamint azután is kiváló minősítést kapott – közölték a verseny szervezői pénteken az ÁNTSZ-től átvett dokumentumokra hivatkozva.

A szervezők sajtóközleménye szerint jogi eljárást kezdeményeznek a Magyar Triatlonszövetséggel (MTSZ) és annak vezetőségével szemben.

Mint írták: a dokumentumok azt is alátámasztják, hogy egyetlen versenyző, így az olimpikon triatlonista sem szerezhetett a Lágymányosi-öbölben hasmenéssel és hányással járó megbetegedést.

„Az általunk ma közzétett hiteles dokumentumok egyértelműen igazolják, hogy úszóink a rendezvény alatt kiváló minőségű vízben, teljes biztonságban sportoltak. Egyúttal felszólítjuk az MTSZ-t, hogy kérjen bocsánatot a sportolóktól a félretájékoztatásért és pánikkeltésért, továbbá Bátorfi Béla, a Magyar Triatlonszövetség elnöke azonnali hatállyal mondjon le tisztségéről” – közölte Csomor Tamás, az Ironman 70.3 Budapest ügyvezető igazgatója.

A Lágymányosi-öböl vizéről a szervezők kétszer is kértek ÁNTSZ által akkreditált vízmintavételi eljárásban minősítést, és közlésük szerint mindegyik eredménye kiváló lett. Mindez ellentmond a Magyar Triatlonszövetség korábbi közleményének. Az MTSZ keddi tájékoztatása szerint figyelmeztették az Ironman 70.3 rendezőit, hogy fertőzött a víz, ennek ellenére múlt vasárnap megtartották az úszás versenyszámot a Dunában.

Az MTSZ keddi közleményében az állt, hogy a fővárosi tisztifőorvos szerint az öböl vize fürdésre és sportolásra alkalmatlan volt, ezért a szövetség írásban kérte a szervezőktől az úszás törlését a vasárnapi rendezvényből.

Legfrissebb hírek

Kuttor-Bragmayer Zsanett: A háztömbkerülő viadalokon is el akarok indulni

Egyéb egyéni
8 órája

Triatlon: Pusztai Dóra bronzérmes a máltai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
Tegnap, 14:32

Triatlon-vb-sorozat: Kropkó Márton hetedik lett Vejhajban

Egyéb egyéni
2025.09.26. 09:31

Triatlon: Lehmann-parádé Jersey szigetén

Egyéb egyéni
2025.09.21. 19:45

Duatlon ob: Wagner Tamás és Molnár Bea győzött

Egyéb egyéni
2025.09.21. 15:45

Jersey szigetén versenyez Lehmann Csongor

Egyéb egyéni
2025.09.21. 10:08

Triatlon: jó érzések az ifjúsági Eb után

Utánpótlássport
2025.09.16. 09:05

Lehmann Csongor bronzérmes lett Karlovy Varyban a triatlon vk-sorozatban

Egyéb egyéni
2025.09.14. 18:07
Ezek is érdekelhetik