Öttusa Eb: mindhárom magyar döntős, de Kovács visszalép

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.07. 20:34
Mindhárom magyar versenyzőnő bejutott csütörtökön a szombati döntőbe, ám a világbajnok Kovács Sarolta visszalép, így csak Alekszejev Tamara és Boros Alexandra képviseli majd a magyar színeket a fináléban a szófiai öttusa Európa-bajnokságon.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány tájékoztatása szerint a májusi vb-n egyéniben és csapatban is vb-győztes Kovácsnak kisebb hátfájdalmai vannak, ezért döntöttek úgy, hogy szombaton ne szerepeljen.

A selejtezőben Kovács Sarolta az A-csoportban a harmadik helyen végzett, míg a B-ben – a csapatban szintén vb-győztes – Alekszejev a 11., Boros pedig a 17. lett. Mindkét csoportból az első 18 jutott a szombati döntőbe.

„Nem volt egy vérgőzös selejtező, de a lányok biztosan hozták, amit kellett” – összegezte a csütörtöki napot Pálvölgyi Miklós.

Pénteken a férfiak selejtezőjét rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Magyar érmek a katonai öttusa-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.09.29. 10:37

A Los Angeles-i olimpiát célozza meg az öttusázó Koleszár Mihály

Egyéb egyéni
2025.09.23. 12:27

A hónap utánpótlásedzője: Kovács Saroltáé az augusztusi díj

Utánpótlássport
2025.09.18. 15:48

Balogh Gábor: Magyarország jelenleg a három legjobb öttusanemzet között van

Egyéb egyéni
2025.09.18. 12:28

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 11. rész, Martinek János

Egyéb egyéni
2025.09.10. 17:18

Gyenesei Leila: Óriási versenyt nyertünk meg az öttusa-vb rendezési jogáért

Egyéb egyéni
2025.09.10. 16:55

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
2025.09.04. 09:00

Guzi Blanka: A világ mázlistája vagyok, hogy ilyen jó életem van!

Egyéb egyéni
2025.09.02. 09:21
Ezek is érdekelhetik